„Gyöngynév” –mondja Arany János Bolond Istók című költeményében, melyet kedves barátja és költőtársa korai halála után írt, melyben nagy szeretettel és elismeréssel próbálja megértetni a mindenkori olvasóval és közönséggel a név jelentését, különösen a „Bolond” családnév szimbolikus értékét.
Arany János művét- részletekben- bevezetőként szántuk Petőfi költővé való alakulásának érzékeltetése érdekében, így a „Bolond” jelző a világot másként látó zsenit jellemzi, a megalkuvásra, kényszerű alkalmazkodásra és hazugságra képtelen, igaz lelkű, nem eszével, hanem szívével gondolkodó, a költői mivoltát filozófusként is megfogalmazó költőt jellemzi. Arany János „Bolond Istók” -bemutatását, Petőfi önjellemző verseivel gazdagítjuk, mintegy leigazolva Arany tisztánlátását a költő elhivatottságát illetően. Ezáltal lehetővé válik Petőfit, mint önmarcangoló, de verseit megértetni vágyó művészt is bemutatni, aki a színészetet a költészet fölé emelte, miszerint: ”Csak árny, amit teremt A költő képzelet, Mi adjuk meg neki, A lelket, életet.” Az előadás első része a költővé válásról szól, mely minden egyéb életcélt felülír. Az iskolát otthagyó, de a vándorszínészetből is kiábrándult Petőfi, látva a korabeli komolytalan előadásokat végül tisztán látja maga előtt, hogy „költőként kell végigmennie az életúton”, amit számos esküszerűen megfogalmazott versében is megfogad.
Drámai összeállításunk második része Petőfi: Bolond Istók c. költeményét veszi alapul, de a történetet kiegészítjük Petőfi ezen életszakaszára jellemző verseivel, melynek lényege egy mesés találkozás az otthont nyújtó öregekkel, majd a „tündéri” szerelemmel, de az igazi költői elhivatottság elkerülhetetlen érzésével is, ami a hazának szentelt élet és halál.
Petőfi Bolond Istókja három szereplőt tart fontosnak életében: az örökké aggódó, de benne bízó anyát, a kételkedő, megkeseredett, de őt akár élettapasztalatával, szeretettel támogató öregapát és a lelki társként, őt igaz szerelemmel, önfeláldozással útjára engedő lányt, a „feleségek feleségét” aki el tudja fogadni, hogy a költő-férjnek „a haza mindenek előtt”. A meseszerű történet érzékelteti, mit is jelent ez a sajátságosan értelmezett „Bolond”-jelző, amit Petőfi talált ki saját magának.
Négy színész: az Öreg, az Asszony, a Lány és Bolond Istók kelti életre ezt a megfejtésre váró költői személyiséget, sajátságosan megszenvedett, de szabadon választott költői életutat, Petőfi filozófikus és önjellemző verseit színpadra állítva, azzal a komolyan vett Petőfi intelemmel, miszerint: „A színpad célja nagy, A színpad célja szent. Ez a szív padján Erkölcsöt fejt, teremt.”
A Petőfi szellemében felépített előadásunkban fontos szerepet játszik a zene, a dal, hiszen a szívéből daloló, Apolló szellemű ősi énekmondók útját követő költőnek sokszor volt kedve „dalolni,” „nyúlt a lantjához”,ezzel közelebb vitte a költészetet a többnyire írástudatlan néphez.
„Kit a dal istene Szent csókjával füröszt, Első vagyok hazám Színházad népe közt.”
Korszakalkotó kulturális missziót valósított meg, hiszen sok népdal született a Petőfi versek alapján. A dal, vers, színház találkozása, összetartozása – mint az életnek és nemzetépítésnek része- örök álma maradt.
Előadásunk célja, hogy közelebb vigyük a nagy közönséghez Petőfi költészetét, gondolatait, a költő elhivatottságának szellemében.
„Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed,
Nincs rád szüksége a világnak, S azért a szent fát félretedd.”
Szereplők:
Bolond Istók: Pál Hunor
Lány: Márton Emőke-Katinka
Asszony: Szász Anna
Öreg: Kárp György
Zene: Kelemen László
Díszlet, jelmez: Takács Tímea
Fény-és hangtechnika: Incze Róbert
Rendezte: Török Viola