BOLOND ISTÓK

Országjárás
  • „Gyöngynév” –mondja Arany János Bolond Istók című költeményében, melyet kedves barátja és költőtársa korai halála után írt, melyben nagy szeretettel és elismeréssel próbálja megértetni a mindenkori olvasóval és közönséggel a név jelentését, különösen a „Bolond” családnév szimbolikus értékét.
    Arany János művét- részletekben- bevezetőként szántuk Petőfi költővé való alakulásának érzékeltetése érdekében, így a „Bolond” jelző a világot másként látó zsenit jellemzi, a megalkuvásra, kényszerű alkalmazkodásra és hazugságra képtelen, igaz lelkű, nem eszével, hanem szívével gondolkodó, a költői mivoltát filozófusként is megfogalmazó költőt jellemzi. Arany János „Bolond Istók” -bemutatását, Petőfi önjellemző verseivel gazdagítjuk, mintegy leigazolva Arany tisztánlátását a költő elhivatottságát illetően. Ezáltal lehetővé válik Petőfit, mint önmarcangoló, de verseit megértetni vágyó művészt is bemutatni, aki a színészetet a költészet fölé emelte, miszerint: ”Csak árny, amit teremt A költő képzelet, Mi adjuk meg neki, A lelket, életet.” Az előadás első része a költővé válásról szól, mely minden egyéb életcélt felülír. Az iskolát otthagyó, de a vándorszínészetből is kiábrándult Petőfi, látva a korabeli komolytalan előadásokat végül tisztán látja maga előtt, hogy „költőként kell végigmennie az életúton”, amit számos esküszerűen megfogalmazott versében is megfogad.
    Drámai összeállításunk második része Petőfi: Bolond Istók c. költeményét veszi alapul, de a történetet kiegészítjük Petőfi ezen életszakaszára jellemző verseivel, melynek lényege egy mesés találkozás az otthont nyújtó öregekkel, majd a „tündéri” szerelemmel, de az igazi költői elhivatottság elkerülhetetlen érzésével is, ami a hazának szentelt élet és halál.

    Petőfi Bolond Istókja három szereplőt tart fontosnak életében: az örökké aggódó, de benne bízó anyát, a kételkedő, megkeseredett, de őt akár élettapasztalatával, szeretettel támogató öregapát és a lelki társként, őt igaz szerelemmel, önfeláldozással útjára engedő lányt, a „feleségek feleségét” aki el tudja fogadni, hogy a költő-férjnek „a haza mindenek előtt”. A meseszerű történet érzékelteti, mit is jelent ez a sajátságosan értelmezett „Bolond”-jelző, amit Petőfi talált ki saját magának.

    Négy színész: az Öreg, az Asszony, a Lány és Bolond Istók kelti életre ezt a megfejtésre váró költői személyiséget, sajátságosan megszenvedett, de szabadon választott költői életutat, Petőfi filozófikus és önjellemző verseit színpadra állítva, azzal a komolyan vett Petőfi intelemmel, miszerint: „A színpad célja nagy, A színpad célja szent. Ez a szív padján Erkölcsöt fejt, teremt.”
    A Petőfi szellemében felépített előadásunkban fontos szerepet játszik a zene, a dal, hiszen a szívéből daloló, Apolló szellemű ősi énekmondók útját követő költőnek sokszor volt kedve „dalolni,” „nyúlt a lantjához”,ezzel közelebb vitte a költészetet a többnyire írástudatlan néphez.

    „Kit a dal istene Szent csókjával füröszt, Első vagyok hazám Színházad népe közt.”

    Korszakalkotó kulturális missziót valósított meg, hiszen sok népdal született a Petőfi versek alapján. A dal, vers, színház találkozása, összetartozása – mint az életnek és nemzetépítésnek része- örök álma maradt.

    Előadásunk célja, hogy közelebb vigyük a nagy közönséghez Petőfi költészetét, gondolatait, a költő elhivatottságának szellemében.

    „Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed,

    Nincs rád szüksége a világnak, S azért a szent fát félretedd.”

    Szereplők:
    Bolond Istók: Pál Hunor
    Lány: Márton Emőke-Katinka
    Asszony: Szász Anna
    Öreg: Kárp György

    Zene: Kelemen László
    Díszlet, jelmez: Takács Tímea
    Fény-és hangtechnika: Incze Róbert
    Rendezte: Török Viola

    Tovább olvasom

Országjárás

Országjárás

Ezt választom

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Jelentkezem

Válasszon helyszínt!

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Sajnos még nincs jóváhagyott befogadóhelye.

Amennyiben már regisztrált, várjon a helyszín jóváhagyására, de ha még nem tette meg, a profilon van rá lehetősége.

Létrehozok egyet

Még nincs helyszíne!

Regisztráljon egy új befogadóhelyet, ahol szeretné, hogy megvalósuljon a darab!

Létrehozok egyet