Elfeledett legényesek

Országjárás
  • Az Elfeledett legényesek autentikus folklór műsor két fő alapgondolat köré épül. A rendező – koreográfus olyan férfi táncokat szeretett volna színpadra állítani, melyek kevésbé ismertek, szakmai szempontból mégis rengeteg izgalmat és kihívást rejtenek magukban. A műsor repertoárja a Kárpát – medence széleskörű mozgáskincséből táplálkozik. Az archívumok rejtett zugaiban fellelt táncok mellett, a klasszikus és ikonikus táncok is bemutatásra kerülnek.

    Az alkotó másik célja a férfi lelkivilág egy-egy metszetének bemutatása a közös énekeken és táncokon keresztül. Szomorúság, vidámság, virtus, érzelem, vetélkedés, összetartás, melyeket a férfi mulatság kihalófélben lévő hagyományának megjelenítésével mutatnak be a táncosok.

    Az előadók a következő szavakkal jellemezték az alkotói folyamatot és a műsort:

    alázat, közösség, adrenalin, bajtársiasság, izgalom, farkasfalka, erő, összetartás, energia, unikalitás, feltöltődés, család, őszinteség.

    Fotók forrása: Angyalföldi Vadrózsa és Vadvirág Táncegyesület

     

     

    Rendező-koreográfus: Fundák Kristóf(Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkanytyús táncos, Örökség Alkotó Díjas)

     

    Látvány: Papp Kornél

    Zenei szerkesztő: Boda Gellért

    Muzsikál a Zagyva Banda és barátai

    Énekmester: Fundák-Kaszai Lili

    Társkoreográfus: Fodor Mátyás

    Művészeti vezető: Fundák-Kaszai Lili és Fundák Kristóf

     

    Táncosok:

    Bianchini Bence, Both Norbert, Fodor Mátyás, Grócz Márton, Kása Bálint, Kovács Dénes, Molnár István Dániel, Nagy József, Nagy Ottó, Pigniczky Keve, Rezes Bence, Rikter Máté, Rusvai Mátyás, Szanyó Gábor, Tóth Roland, Tóth Soma

     

    Zenekar:

    Bede Péter, Boda Gellért, Boda Márton, Gera Gábor, Pálházi Bence, Szabó András, Tóth Sebestyén

    Tovább olvasom

Országjárás

Országjárás

Ezt választom

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Jelentkezem

Válasszon helyszínt!

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Sajnos még nincs jóváhagyott befogadóhelye.

Amennyiben már regisztrált, várjon a helyszín jóváhagyására, de ha még nem tette meg, a profilon van rá lehetősége.

Létrehozok egyet

Még nincs helyszíne!

Regisztráljon egy új befogadóhelyet, ahol szeretné, hogy megvalósuljon a darab!

Létrehozok egyet