Mária evangéliuma

Lantart Produkció

Országjárás
  • Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi Mária evangéliuma című rockoperáját 30 évvel ezelőtt mutatták be a Madách Színházban, azóta az itthoni, határon túli, valamint európai zenés színpadok visszatérő sikerdarabja, Szűz Mária történetét meséli el. Ifjúságától Krisztus születésén és kereszthalálán át Mária mennybemeneteléig követhetjük az eseményeket János apostol látomásos tolmácsolásában. A mű középpontjában Mária szerelmes szeretete és anyasága áll, az a fájdalmas női sors, amelyet csodálatos fiával megélt, annak minden gyönyörűségével és küzdelmével együtt. A vallásos témát a rockopera műfaján keresztül bemutató alkotás különleges helyet foglal el a magyar színház- és kultúrtörténetben. Egyszerre képes felmutatni a szakralitást, az isteni erő nagyságát, a szeretet mindent legyőző erejét, ugyanakkor az emberi érzéseket, kétségeket, félelmeket és a döntések lelki hátterét is.

     

    A LantArt Produkció előadása a műfaj kiváló énekeseinek és alkotóinak közreműködésével valósult meg Juronics Tamás rendezésében, a Győri Nemzeti Színházzal és a kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös koprodukcióban. Főbb szerepekben Bordás Barbara, Füredi Nikolett, György-Rózsa Sándor, Kocsis Dénes, Feke Pál, Földes Tamás, Novák Péter és Ódor Kristóf látható. Közreműködik a Szegedi Kortárs Balett, valamint a Győri Nemzeti Színház zenekara és kórusa. A rockopera a jubileum tiszteletére a szerző, Tolcsvay László jóvoltából megújult hangzásvilággal kerül színre.

    Fotók: Kállai-Tóth Anett

     

     

    Mária:                         Bordás Barbara / Füredi Nikolett

    Jézus:                          György-Rózsa Sándor / Kocsis Dénes 

    János apostol:             Feke Pál / Földes Tamás  

    József:                        Ódor Kristóf  

    Heródes:                     Novák Péter 

    Füles:                          Laki Péter    

    Vak:                            P. Petőcz András

    Gyermek Jézus:         Endrődy Farkas / Nagy Csongor  

    Gábriel:                      Hanczár György

    Michael:                     Kovács Gábor

    Raphael:                     Antóni Norbert  

    Gáspár:                       Kőrösi András

    Menyhért:                   Pataki Bence 

    Boldizsár:                   Ozsgyáni Mihály

    Pásztor 1:                    Kiss Zoltán 

    Pásztor 2:                    Vincze Márton

    Pásztor 3:                    Sütő András

     

    Közreműködnek: a Szegedi Kortárs Balett táncművészei, valamint a Győri Nemzeti Színház zenekara és kórusa

     

    Zene:                          Tolcsvay László

    Librettó:                     Müller Péter

    Versek:                       Müller Péter Sziámi

    Zenei vezető:              Werner Gábor

    Karmester:                 Medveczky Szabolcs / Werner Gábor

    Karvezető:                  Balogh Eszter

    Korrepetitor:              Mazalin Wanda

    Társkoreográfus:        Czár Gergely

    Díszlettervező:           Cziegler Balázs

    Jelmeztervező:           Benedek Mari

    Jelmezkivitelező:       Böhm Katalin

    Műszaki vezető:         Somfai Péter

    Szcenikus:                  Tóth Kázmér Attila

    Ügyelő:                      Terjék Attila

    Súgó:                          Szilárd Katalin

    Világítástervező:        Dreiszker József

    Vezető hangmérnök: Kurina Tamás

    Rendezősszisztens:    Kiss Eszter

     

    Rendező, koreográfus: Juronics Tamás

     

    Producer: LantArt Produkció

    Koprodukciós partnerek: Győri Nemzeti Színház, Csiky Gergely Színház Kaposvár

    Támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap

     

    A rockopera a szerzőket képviselő Proscenium Szerzői Ügynökséggel kötött megállapodás alapján kerül előadásra.

     

    A szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk!

     

    A honlapon szereplő színpadméretek alapján az előadás félig szcneírozott változata tud megvalósulni a befogadóhelyeken.

    Tovább olvasom

Országjárás

Országjárás

Ezt választom

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Jelentkezem

Válasszon helyszínt!

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Sajnos még nincs jóváhagyott befogadóhelye.

Amennyiben már regisztrált, várjon a helyszín jóváhagyására, de ha még nem tette meg, a profilon van rá lehetősége.

Létrehozok egyet

Még nincs helyszíne!

Regisztráljon egy új befogadóhelyet, ahol szeretné, hogy megvalósuljon a darab!

Létrehozok egyet