2 hét múlva zenével és színházzal telik meg Sátoraljaújhely és környéke

Július 20. és 24. között immáron második alkalommal rendezzük meg a Déryné Fesztivált. Ingyenes színházi előadásokkal, családi programokkal és koncertekkel várjuk a kultúra szerelmeseit Sátoraljaújhelyen és környékén.

A színházi előadások a Völgyszínházban, valamint Széphalmon kerülnek bemutatásra. A Zsólyomkai pincesoron és a Borteraszon koncertekkel készülünk, fellép többek között a Szabó Balázs Bandája, Kerekes Band, Csík zenekar, valamint a Ferenczi György és a Rackajam.

SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK

A színházi produkciók között kiemelt szerepet töltenek be a Déryné Társulat előadásai. A fesztivált július 20-án Sütő András: Balkáni gerle című színműve nyitja a Kossuth Lajos Művelődési Központban.

Igaz szerelemről, generációk közt feszülő családi titkokról és régimódi falusi hagyományokról szól Sütő András darabja. De legfőképpen arról, hogy mennyire nem érdemes mások elvárásai szerint élni az életünket.

Július 21-én Dánielfy Gergő: Szimpla vágyakcímű monomusicaljét tekinthetik meg a nézők.

Egy fiatal fiú, aki csak azért tanult meg gitározni, hogy végre hozzá merjen szólni egy lányhoz, hátizsákjában tizenkét szendviccsel, amiket az anyukája csomagolt, felszáll egy vonatra, hogy az a városba vigye és hogy zenész legyen. Álmodozások, kollégiumi szobák, rock koncertek és magányos éjszakák követik egymást, hogy megérkezzen valahová, ahova nem is indult el…

Július 22-énWeöres Sándor: Holdbeli csónakoscímű előadása lesz látható Széphalmon.

Weöres Sándor képzeletbeli utazása távoli, mégis ismerős tájakra repíti mindazokat, akik valaha is vágyakoztak az elérhetetlen után. Hiszen az álmok világába menekülni izgalmas dolog, így tesz a főszereplő, Pávaszem kisasszony is.

Gyerekeknek-felnőtteknek egyaránt jó szívvel ajánljuk ezt a mesebeli barangolást, ahol Pávaszemmel együtt nagy utat járunk be, testben és lélekben egyaránt. Hogy aztán együtt észrevegyük, a jó dolgok ott vannak az orrunk előtt, csak néha nem vesszük őket észre.

Vérpezsdítő ritmusok, határtalan lendület, szintén a fesztivál pénteki napján a Völgyszínházban mutatkozik be az Urban Verbunk: Rózsa story című produkció.

Néptáncvalóság, a magyar néptáncművészet kiemelkedő szereplőjének tolmácsolásában, amely egy futurisztikus betyárvilágba kalauzol.

Július 23-án Petőfi Sándor: János vitéz előadása mellett a Zenthe Ferenc Színház: Tanulmány a nőkről című produkcióját hozza el Sátoraljaújhelyre.

A nők gyakran gondolják azt, hogy a férfiak ostobák. Hogy miattuk dúlnak háborúk a kontinenseken, és hogy az ő korlátoltságuk következtében drágák a ruhaanyagok. És hogy általában milyen más lenne az élet, ha nem nyüzsögne mindenütt az a sok férfi. De mi történik, ha egy nő megkapja az élettől azt, amire vágyott?

A zárónapon, július 24-én Széphalmon a Fabók Mancsi Bábszínháza ’A székely menyecske meg az ördög’ című előadása várja a családokat. Élt egyszer, valamikor erősen rég egy székely menyecske. De az a világon mindent a visszájára cselekedett. Makacs dacosságával még az ördögnek is igen meggyűlt a baja. S tán még ma sem szabadult volna az asszonynép fogságából, ha meg nem menti egy huszár…

Este a Völgyszínházban az Aradi kamaraszínház: ’A Zördög’ című produkciója tekinthető meg.

Móricz Zsigmond három egyfelvonásos paraszttréfáját – A Zördög, Dufla pofon, Lélekvándorlás – dolgozza fel Éder Enikő, Harsányi Attila, Katkó Ferenc és Tege Antal előadásában, a szabadkai Juhász Zenekar élő zenei játékával, valamint a békéscsabai Tabán Táncegyüttes táncosainak közreműködésével. Egy színes lakodalmi forgatag eseményein keresztül nyerünk bepillantást a korabeli Magyarország sokszor pajzán jelenetekkel tarkított szerelmi életébe.

A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódóan a CSAVAR Színház’A helység kalapácsát’, valamint ’A nagyidai cigányok’ című fergeteges homorú, interaktív előadást mutatja be. A TheaterWagen elnevezésű mozgó színpaddal ellátogatunk: Telkibányára, Mikóházára, Alsóbereckire, Füzérravdányra, Füzérre, valamint Hollóházára.

KONCERTEK

A fesztivál zenei palettáján olyan kiváló zenekarok szerepelnek, mint a magyar népzenei élet egyik meghatározó formációja, a Kossuth és Fonogram-díjas Csík zenekar.

Versek, folk, rock, blues, jazz – különleges zenei utazásra hív a Szabó Balázs Bandájajúlius 22-én 22 órától a Borteraszon.

Csángó boogie, pergő ritmusok és tánc kifulladásig – július 23-án 23:30-kor lép színpadra a kétszeres Fonogram-díjas Kerekes Band.

A magyar kultúra és a rock’n’roll forradalom szeretetének ötvözetét hozza el a Ferenczi György és a Rackajam a zárónapon. Petőfi és Gérecz versei, Hendrix zenéje, energiában itt sem lesz hiány.

A koncertek sorát gazdagítja a Borteraszon a

  • július 21: Sentimento és a Gipsy Jazz Five
  • július 22-én Beatangok és Valami Swing

  • július 23-án Erdős Fruzsi és a Talamba

  • július 24-én Resti Kornél zenekar és a Hutchky & Stars

A Zsólyomkai pincesoron egy szál gitáros akusztikus produkcióval örvendezteti meg a közönséget Papp Sándor, Ritter József művészek, de érkezik Újhelyi Kinga Jászai-díjas színművésznő – zenészbarátai társaságában, József Attila, Pilinszky János, Kosztolányi Dezső versei fognak felcsendülni, de hallható lesz különleges zenei köntösben első nyelvemlékünk, az Ómagyar Mária-siralom is.

CSALÁDI PROGRAMOK

Gyönyörű környezetben, Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeuma park ad otthont a családi programoknak, köztük a Petőfi kertnek, ahol a gyerekek ügyességi vetélkedőben, János vitéz tematikájú foglalkozásokon vehetnek részt, Papírszínházi előadások, valamint Csernik Szende mesemondó is várja a gyerkőcöket, de artistákkal, bohóccal, is találkozhatnak, valamint báb- és hangszerbemutató is helyet kap a széphalmi programban. Ezen felül lesz népi játszóház, népi mondókák és Kerekítő foglalkozásokon is várják a legkisebbeket.

„Nem titkolt célunk, hogy a fesztivál Sátoraljaújhely legjelentősebb kulturális eseménye legyen a közeljövőben, ezért a Zemplén fővárosának különleges hangulatú és egyedi helyszíneit, és a környékbeli településeket is élettel és programkavalkáddal töltjük meg. A program tervezésekor fontos szempont volt számunkra, hogy minél szélesebb körben és minden korosztályt megszólítva érjük el a művészet iránt érdeklődőket.” – emelte ki Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója

További információ, részletes program a fesztivál PROGRAMFÜZETÉBEN olvasható.