Hajdúnánás

Ezúton szeretném megköszönni ezt az óriási és csodálatos lehetőséget, amit a Déryné Program kínált Vásárosbéc településnek. Aki látta mindenki csak elismerően nyilatkozott. Sokaknak ritkán lehet ilyen színvonalas színházi élményben része.

A falu nevében is hálásan köszönöm: Popa Zoltán polgármester.

Örömmel fogadtuk a szándékot, hogy olyan előadást láthatunk, amely a népi kultúrában gyökerezik, annak fonákságait, humorát, karaktereit mutatja be.

Sodró lendületű, erős színészi játékokkal színpadra állított, jó ritmusú előadást láthattunk, amelynek dinamikáját csak fokozta a közös éneklés, és egy pillanatra elmélyítette a szép hangú szóló ének.

A közönség hálásan és köszönettel vette, hogy ebben a nehéz egészségügyi helyzetben a fővárosi művészek ajándék műsorával kapcsolódhatott ki a mindennapi gondjaiból.