A Déryné Program – amelynek legfőbb missziója, hogy minőségi színházi kultúrát vigyen művészeti és kulturális szempontból hátrányos és hiányos vidéki helyszínekre – évtizedes harcokra és páratlan kitartásra tekint vissza. A hiánypótló programról, annak keletkezési körülményeiről, Budapest kontra vidék differenciáiról, a program szellemi atyjával, Vidnyánszky Attilával beszélgettünk.
– Milyen motivációk merülnek fel a Déryné Program kapcsán? Hogyan született a projekt?
– Ennek hosszú, már több mint huszonöt éves előzményei vannak. Amikor a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház 1993-ben megalakult, azzal szembesültünk, hogy semmit se kaptunk meg abból, amit ígértek, többek között színházépületet sem. Pillanatok alatt kiderült: ha fenn akarjuk tartani magunkat, nekünk kell a színházat utaztatni. Tájolni kezdtünk. Nyomorúságos körülmények között jártuk a környező magyarlakta településeket, aztán Magyarországot is Vásárosnaménytól Vasvárig. A kényszerből életforma lett, és megtapasztaltam az igényt és lelkesedést ott, ahova egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán jut el színházi előadás. Amikor a debreceni Csokonai Színház igazgatója lettem, akkor pedig Hajdú-Bihar megye településein jártunk rendszeresen. Ez a fajta tájolás régen a megyei kőszínházak alapfeladata volt. Ez ma már sajnos nincs így. Akkor döntöttem el magamban, hogy szükség volna egy országos programra.
– Hogyan következett a folytatás?
– 2013 elején vidéki színházi befogadóhelyek, művelődési házak vezetőivel létrehoztuk a Szellemfi hálózatot – Szigligeti Ede vándorszínészekről szóló nagyszerű darabjának, a Lililomfinak az egyik szereplője Szellemfi. A cél az volt, hogy az igényeket, amelyek a vidéki és a határon túli magyar kulturális intézmények és a közönség részéről felmerülnek, összekössük a minőségi előadásokat kínáló alkotóközösségekkel, társulatokkal. A gondolat pedig, ami már akkor nagyon markánsan megfogalmazódott a következő volt: vegyük komolyan, hogy minden állampolgárnak segítsük a kulturális javakhoz, így a színházhoz való hozzájutást, enyhítsük a vidéki létből fakadó hátrányokat ezen a területen is.
Több millió embert jelent ez, akik lakóhelyük, szociális körülményeik miatt nem juthatnak el színházba, még a közeli megyeszékhelyre sem.
Sok kollégámmal, kisvárosi, falusi művelődési házak vezetőivel együtt azt gondoltam, hogy nemcsak kötelességünk, de hatalmas lehetőség is belevágni ebbe, hiszen több milliós potenciális közönségről beszélünk. Minden jószándék ellenére ez a program nem tudott kiteljesedni – talán az elnevezése sem volt szerencsés.
– Mi adott új lendületet az elképzelésnek?
– 2013 őszén, amikor a Nemzeti Színház vezetője lettem, „felgyorsultak” az események. Konferenciákat szerveztünk vidéki befogadóhelyek vezetőivel, akikkel alaposan kielemeztük a problémát és a megoldás lehetőségeit. Olyan tervekkel álltunk elő, amelyet méltónak talált a kormányzat a támogatásra. Így 2020 nyarán végre elindulhatott az a csodálatos és hiánypótló projekt, a Déryné Program. A befogadói oldalon is nagyszerű fejlesztések történtek: a kormány néhány évvel ezelőtt százával indította el a kistelepülések kultúrházainak a felújítását. Így kapcsolódott össze a két oldal. A Déryné Program jelenleg a Nemzeti Színház égisze alatt és szakmai támogatásával működik, de önálló vezetéssel, saját arculattal. Kis Domonkos Márk ügyvezető és csapata hatalmas munkát végez.
A mottónk mindent elmond: „Színház mindenkinek!” – ez a legfontosabb célkitűzésünk.
– Miért Dérynére esett a választás a nevet illetően? Mi lehet az ő üzenete a ma számára?
– Déryné annak a hőskornak az emblematikus művésze, amely során a bizonytalan erkölcsi és anyagi lábakon álló vándortruppok a magyar kultúra meghatározó részévé válnak, létrejönnek első kőszínházak Kolozsváron és Miskolcon, majd 1837-ben megnyílik a Nemzeti Színház is Pesten. 1833-ban a Bánk bán kassai ősbemutatóján ő az első Melinda. A Nemzetibe szerződtetik, de ott nem találja a helyét, és visszatér a magyar vidék alkalmi és állandó teátrumainak deszkáira. Az ő hite, rajongása a magyar kultúráért, a közönségért példaértékű – ettől hiteles, igaz és őszinte. Keresve se találhattunk volna jobb névadót nála.
– Négy fő pilléren alapszik a Déryné Program. Mik ezek az úgynevezett alprogramok és milyen funkcióval bírnak?
– Az első és messze a legfontosabb az Országjárás alprogram. Ebbe társulatok és előadók jelentkeznek előadásokkal, pódiumműsorokkal. Kilenc fős bizottság bírálja el ezeket, és amelyeket érdemesnek tartunk a részvételre, felkerülnek egy listára. Ebből választhatnak a befogadók. Az előadások utazását, lebonyolítását szinte teljes egészében a Déryné Program finanszírozza. A kínálatban jelenleg több mint ötven cím szerepel, nagy műfaji változatosságban, a kortárs tánctól a mesejátékig, tragédiától a komédiáig.
A második pillér az önálló Déryné Társulat, amelynek már van két produkciója is, a János vitéz és a Déryné ifjasszony. Fiatalokból álló társaság ez, csakúgy, mint a stáb többi tagja, akik hamarosan otthonra találnak a tizenharmadik kerületben létrejövő Déryné Központban.
A harmadik pillér a Barangoló alprogram. Ez egy inkubátor jellegű projekt. Többek között olyan előadások születését támogatjuk, amelyek a vidéki befogadóhelyek, művelődési házak vezetői, helyi pedagógusok által megfogalmazott igényeket óhajtják kielégíteni. Nagy szükség volna például ifjúsági előadásokra is. Már több, mint negyven csapat jelentkezett – most 12 projekt létrejöttét finanszírozza a program. Ha a megszülető előadás megfelel a minőségi elvároknak, bekerülhet az Országjárás alprogram kínálatába.
A negyedik pillér a Vándorszínház alprogram, amely elsősorban a Déryné Társulat előadásait utaztatja és kifejezetten a kistelepülések számára kínál lehetőséget, hogy a nyári időszakban helyi fesztiválok, falunapok kínálatában is legyen színház. Ennek része volna az, hogy a két színművészeti egyetem harmadéves hallgatói minden évben létrehozzanak egy-egy előadást, amellyel nekivágnak a magyar vidéknek. Így hatalmas és életre szóló emberi és szakmai tapasztalatot szerezhetnek a tájolás során, nem beszélve arról az örömről, amint a közönségének okoznak.
– Milyen alapvető különbséget érzékel a kultúra iránt fogékony fiatalok között Budapesten és a vidéki településeken?
– Nem a generációs tényező a meghatározó. A probléma gyökere egyfajta aránytalanság, az ország vízfejűsége, ami adottság, történetileg így alakult. De ez nem azt jelenti, hogy ez így jól is van. Amíg Budapesten irgalmatlanul nagy, már-már túlkínálat van a színházi eseményekből, addig vidéken az ellenkezője az igaz. Az a pezsgő színházi élet, ami Budapesten zajlik, hatalmas kincs, az a kőszínházi hálózat, amit a megyeszékhelyek teátrumai alkotnak, európai összevetésben is fantasztikus. Ezek mind állami támogatásból működnek, ami szintén hatalmas fegyvertény. Ennek a hálózatnak egy újabb elemét sikerül kiépítenünk, amely a kisvárosi, falusi lakosság színházi „ellátást” szolgálja. Ez olyan kultúrpolitikai tett, ami jóval túlmutat színházszakmai jelentőségén.
– Milyen a fogadtatása egy-egy előadásnak a vidéki helyszínek részéről?
– A Déryné Program iránti érdeklődés minden várakozásunkat meghaladta. A magyar színházi élet legkülönfélébb területéről, a függetlenektől a kőszínházakig, nagyon sokan pályáznak a programban való részvételre. A másik oldalról nézve: már a négyszázat is meghaladja azoknak a településeknek a száma, ahová várják előadásainkat. Szerénykedés nélkül állthatom: ez az utóbbi évek legnagyobb színházi sikertörténete. A koronavírus járvány ugyan sok akadályt gördített az indulás elé, de egyszer ez a krízis is elmúlik.
– Százhalombattán volt szeptemberben Herczeg Ferenc Déryné ifjasszony című darabjának bemutatója. Milyen benyomásokkal, élményekkel, visszajelzésekkel találkozott a premiert követően?
– Azt éltem meg, mint a pályám kezdetén. Amikor olyan helyen játszunk, ahol talán még sosem járt színház, minden előadás jóval több egy kulturális eseménynél. Az olyan üzemszerűen működő kulturális intézményekben, amilyen a Nemzeti Színház is, vannak sikerek, különleges és nagyszerű pillanatok, de az ünnep magasságába ritkán szárnyalunk. A Déryné Program minden előadása ünnep.
Olyan éhséget, szomjúságot érzékelek a minőségi kultúra iránt a magyar vidéken, amitől meg is rettenek.
Most évtizedes adósságot törlesztünk. Csak győzzük erővel!
– A későbbiekben terveznek a színházi előadásokon túl, esetleg szakmai konzultációkat, workshopokat is?
– Erre Kis Domonkos Márk, a program ügyvezetője tudna pontosabb választ adni. Rendkívül fontos a folyamatos párbeszéd a befogadó intézményekkel, helyszínekkel. Ebből született meg maga a Déryné Program, így erre nagy hangsúlyt fektetünk a jövőben is. Minden értékes ötletre nyitottak vagyunk.
forrás: https://papageno.hu/featured/2020/12/vidnyanszky-attila-jusson-mindenki-hozza-a-szinhazmuveszethez/