Mentorok

A Barangoló alprogram keretein belül a bekerült jelentkezőknek nem csak a próbafolyamatra vonatkozó költségeket biztosítja a Déryné Program, hanem projektenként egy mentort. Azt, hogy a kiválasztott projekteket és azok utóéletét mentorok követik, azért tartjuk fontosnak mert a biztosított szakmai támogatással hozzájárulhatunk a hosszú távú eredményességhez mind a projektek, mind az alkotók szakmai és személyes fejlődése tekintetében. Bízunk benne, hogy a mentorok szakmai tapasztalata, és szerzett kapcsolati tőke nagyban támogatja a fiatalok pályára lépését, illetve pályafutásuk előremozdítását a program végeztével.

A Déryné program mentorai: Bakos-Kiss Gábor, Kozma András, Kulcsár Edit, Lukácsy György, Resetár Dániel.

Resetár Dániel

Színész, drámajáték-vezető, a MASZK egyesület elnöke, a Déryné program Barangoló alprogramjának vezetője és a József Attila Színház színésze

Bakos-Kiss Gábor

Jászai Mari-díjas színművész

Kozma András

Hevesi Sándor-díjas dramaturg-műfordító

Kulcsár Edit

Dramaturg, kulturális menedzser

Lukácsy György

szerkesztő, filmkritikus