A Vándorszínház alprogram kiemelt feladata a kis lélekszámú, kulturálisan elszigetelt településekre történő eljutás, magas színvonalú színházi előadások utaztatása. E misszió jegyében jött létre a közösségépítést is szolgáló lehetőség, hogy egy napon belül két előadást (gyermek/ifjúsági és felnőtt) is biztosítunk a befogadó részére. A különböző összetételű csomagokat az előadások között találják az érdeklődők.
A Déryné Társulat saját előadásainak, valamint a magyarországi színészképző egyetemek hallgatóinak kiválasztott produkcióit is a Vándorszínház alprogram juttatja el a befogadókhoz.
A Vándorszínház alprogram előadásainak, repertoárjának gerincét a Déryné Társulat produkciói adják. A különböző összetételű csomagokat az előadások között találják az érdeklődők, melyek – speciális helyzetük miatt - egy nap egy településen egy gyerek és egy felnőtt produkciót is biztosító csomagok - meghívásos alapon kerülnek a kínálatba.
A Vándorszínház alprogramba tartozó előadások folyamatosan igényelhetők, de ajánlott legalább 6-8 hónappal a kívánt megvalósítási dátum előtt jelentkezni. Az igények elbírálása a jelentkezések sorrendjében történik, a rendelkezésre álló kontingens erejéig.
Kapcsolat
habodasz.istvan@deryneprogram.hu




