A Déryné Programról

A Déryné Program olyan hiánypótló kezdeményezés, melynek elsődleges célja a minőségi színházi kultúra eljuttatása a kistelepülésekre, valamint azokra a területekre, ahol a kultúrához való hozzáférés lehetősége korlátozott. A minőségi színházi produktumok széleskörű utaztatásával és anyagi támogatásával a kultúrához való hozzáférés pénzügyi és földrajzi akadályait hivatott leküzdeni. Ezzel összefüggésben támogatja a programba jelentkező vidéki kőszínházak, társulatok és alkotócsoportok produkcióinak műsoron tartását. Továbbá feloldja azt a financiális kockázatvállalást, amely a kultúrprogramok szervezése során visszaszorította a kitekintést a biztos anyagi megtérülést ígérő produkciók mögül. Így széles és változatos műfaji kínálat és előadói csoportok jutnak lehetőséghez a program célja szerint.

A program stratégiájához tartozik, hogy elindítson egy öngerjesztő folyamatot is, melynek alapja a minőségi színházi előadások iránti igény megteremtése, növelése, hogy idővel a jelenleg kulturális hozzáférés tekintetében hátrányos helyzetű településeken, térségekben is erősítsük a minőségi kultúrafogyasztás piaci alapjait.

A program megvalósítása során eddig nem tapasztalt összefogást várunk a színházművészet hazai és határon túli szereplőitől, hiszen a Déryné Program feladatellátása közös kulturális misszió, melynek jelmondata: "Színház mindenkinek!"

Részt venne a programban?

Töltse fel jelentkezésed!


Jelentkezem