Február 25-én lesz a Patika premierje a Déryné Központban. Szép Ernő színművét Mészáros Tibor rendezésében mutatja a Déryné Társulat. A Patikusnét megformáló Jászai Mari-díjas színművésszel, Tarpai Viktóriával a Deszkavízió beszélgetett.
Szép Ernő műve több mint száz éve, egészen pontosan 1919-ben íródott. Mit gondolsz, mitől tud ma is érvényes lenni a történet?
Az érvényessége abban rejlik, hogy azok az emberek, embertípusok, problémák és konfliktusok, amikkel találkozunk a drámában, vagy éppen azok az érzelmek – a szerelem, a jobb életre való vágyakozás vagy a kilátástalanság érzete –, amik megjelennek a történetben, ma, 2024-ben is ismerősek számunkra. Ugyanúgy emberek vagyunk, és annak ellenére, hogy az elmúlt száz évben változtunk, a darabban bemutatott alaphelyzetek, érzések ma is megtalálhatóak a világban, csak kicsit máshogy éljük meg. Némi változást ugyanakkor mégis eszközöltünk: a rendező, Mészáros Tibor a cselekményt a ’80-as évekbe helyezte, de a szöveget megtartotta eredeti formájában, csak minimálisan nyúlt bele.
A daraban a Patikusnét játszod. Hogyan jellemeznéd őt? Találtál már kapcsolódási pontokat hozzá vagy még keresed ezeket magadban?
Inkább az utóbbi: már körvonalazódik a Patikusné figurája, de még keresem a találkozási pontokat. Már találtam egy-kettőt, aminél úgy érzem, hogy az az én életemben is jelen volt vagy van. Első blikkre ez a nő kicsit melankolikus asszony, aki belefáradt az életbe, de aztán történik vele valami, ami kicsit kimozdítja ebből. Persze, nem ilyen egyszerű a karakter, szerintem egy szépen összetett lélek.
A darab a boldogság-boldogtalanság kérdését is boncolgatja, erre leginkább a te karaktereden keresztül látunk rá. Mit gondolsz: az, hogy eljön számára az említett felismerés, jelent majd nagy változást az életében?
Abszolút hatással van rá. Olyan ez, mint amikor hosszú ideig a sötétben tapogatózol, majd hirtelen felgyújtanak egy lámpát. Az írott második felvonásban (az eredeti mű három felvonásból áll, a Déryné Társulat előadásában egy szünet lesz – A szerk.), amikor a patikussegéddel beszélget, arcon üti őt a valóság, csak nem engedi meg magának, hogy el is fogadja az igazságot. Mi magunk is hajlamosak vagyunk belemenekülni egy játékba, akár még önmagunk előtt is, mert az igazság sokszor fájdalmas és kiábrándító. Mégis: egyszer eljön az a pont, amikor az ember már nem tud és nem is akar védekezni. Itt is látjuk ezt, még ha nem is egy hatalmas, drámai fordulat keretei között. A Patikusné ráébred arra, hogy egy boldogtalan életben létezik, de nem tud elég bátor lenni, hogy túllépje önmagát. Már az első felvonásban kiderül, hogy nem tud mit kezdeni az emberekkel, nincsenek barátai, hiszen a faluban mindenki pletykás, mindenki fasé. Szóval, már korábban is látta, felismerte a problémákat, de nem tett ellenük semmit.
A Patika című előadással is elindultok majd tájolni. Kinek és hogyan ajánlanád a darabot?
Egy motívumot nem tudnék kiragadni. Összességében ez a darab is sok szempontból tanulságos, hiszen olyan szituációkat találunk benne, amelybe akár mi magunk is kerülhetünk. Ezeket belülről átélve nehezebben lehet felismerni és megoldást találni rá, de ha külső szemként látod, akkor az el tud benned indítani egy folyamatot a feloldás útján. És hogy kinek ajánlanám? Szinte mindenkinek! Alapból szeretném, ha minél több fiatal járna színházba, mert hiszem, hogy ha a felnövekő generáció minél több előadást lát, azzal csak gazdagítja önmagát – és ez a történet is ezek közé tartozik. A színház mindig is nagy erőkkel tudott hatni a társadalomra, közösséget kovácsolt. Én például nagyon szeretem a közönségtalálkozókat is, mert az, hogy együtt vagyunk, engem is feltölt energiával. A Covid évei alatt sajnos a közösségek kezdtek széthullani, viszont a színház pont egy olyan tér, amely újra össze tudja fogni az embereket. És ennél nincs fontosabb.
A teljes interjú a deszkavizio.hu-n olvasható.