A hangját ezer közül is felismernénk, hiszen számtalan filmet, sorozatot szinkronizált. Az elmúlt négy évben a szinkron mellett, a Déryné Társulatban találta meg a helyét, ahol 49 éves kora ellenére, szépkorú karakterek is szerepelnek a palettáján. A Lovagias ügycímű előadás főszereplőjével, Dányi Krisztiánnal Soltész Daniella beszélgetett.
Mikó István, Bilicsi Tivadar, Bajor Imre és persze Kabos Gyula. Mind színészóriások, akik korábban már belebújtak Virág Andor bőrébe. Milyen érzés ilyen elődök után eljátszani ezt a karaktert? Van benned megfelelési kényszer?
Egyáltalán nincs. Nekem azt tanították az egyetemen, hogy sosem szabad az „eredeti” után menni, mindig magunkban kell megtalálni a közös pontot az adott szereppel. Bár tökéletesen utánzom Kabos Gyulát, nem szerettem volna ugyanolyan Virág lenni, mint ő. Egyedül az előadás végén, egy mondat erejéig megidézem, visszahozom az emlékét, így tisztelegve a halhatatlan komikus előtt.
Ezek szerint egyikőjüktől sem csentél el egy apró gesztust sem?
Nem. A filmet sem néztem végig, csak részletekbe pillantottam bele, hogy még véletlenül se vegyek át semmit. Meg kell találni azt a szálat, ami ahhoz kell, hogy jól el tudjak játszani egy karaktert, hogy megfogjam a szerep lényegét. Ez jelen esetben a kisember öröme, bánata, tragédiája, amit önmagamban kell megtalálni.
Virág Andor karaktere már erősen középkorú, te azonban egy sokkal fiatalosabb lelkületű ember vagy.
Meg kinézetre is jóval fiatalosabb vagyok! Ez egy idősebb szerep, ami megtalált. De az igazat megvallva, már kezdek ehhez hozzászokni, mivel ebben a társulatban én vagyok a harmadik legidősebb, a magam 49 évével. Most ezek a szerepek találnak meg, de ezt el kell fogadnom. Én tudom, hogy János vitéz karakterét a mai napig el tudnám játszani, de ha van rá egy fiatalabb kolléga, aki sokkal alkalmasabb, akkor megbocsátható, hogy ő kapja a feladatot.
Ha már idősebb szerepek… segítenek külsőségekkel? Őszítik a hajad, festenek ráncokat?
Igen, a hajamat próbáljuk befújni, illetve bajuszt is növesztek, ami már kicsit magától is őszül.
A darab születésekor készült werkfilmben azt mondtad, hogy ez egy lelkileg megterhelő szerep. Így, egy évvel a premier után, változott benned valami?
Nem változott semmi. Mind fizikálisan, mind lelkileg nagyon megterhelő ez az előadás számomra. Nagy utat kell bejárnom benne, és ha őszintén akarom csinálni, akkor bele kell halni a pillanatokba. Ha ez megtörténik, az mindig kivesz az ember lelkéből.
Te érezted már magad hasonlóan, mint a darabbéli „kisember”? Olyannyira láthatatlannak?
Én szeretek láthatatlan lenni. Mindig azt szoktam mondani, hogy én egy szürke eminenciás vagyok, és szeretek is az lenni. Bizonyos helyzetekben és körökben tudok exhibicionista lenni, de alapvetően egy introvertált ember vagyok, aki a háttérből szemléli az eseményeket.
Általában nagyon harsány szerepeid vannak. Hogyan éled meg, hogy a színpadon egy teljesen más oldaladat kell megmutatni, mint amilyen az életben vagy?
A harsányság annak szól, ha a szerep egy karakterszerep. Ezeket a szerepeket nagyon szélsőségesen kell megfogalmazni, akár hangban, akár gesztusok szintjén. Hiszen, egy ilyen feladatnál nagyon kevés időm van a színpadon, hogy maradandót alkossak. Olyat, amelyre emlékezhet a néző, amikor kilép az ajtón. A főszereplőnek ilyen szempontból könnyebb, mert ha elront valamit, van lehetősége kijavítani. Nekem sokkal pontosabban kell csinálnom. Egy karakterszereplőnek nem az jutott, hogy az egész életét bemutassuk, csak ezt a kis szeletet, de ezt nagyon színesen és nagyon karakteresen kell eljátszani.
Visszakanyarodva a Lovagias ügy történetéhez. Dányi Krisztián hogyan reagálna egy ilyen jellegű pofonra, mint amilyet Virág Andor kapott az előadásban?
Attól függ, kitől kapnám. Ha a főnök fiától, akkor valószínűleg hasonlóan, mint Virág, aki kiállt magáért. Azt mondanám, hogy viszontlátásra. Ha egy kolléganőtől kapnám, nyelnék egyet, de utána nem biztos, hogy keresném a társaságát. Ha pedig egy fiatal kollégától…? Bele se merek gondolni.
A teljes interjú a Déryné magazin 4. lapszámában olvasható.