Múlt év decemberében mutatta be Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című komédiáját a Déryné Társulat Kis Domonkos Márk rendezésében. A civakodó szerelmeseket Vas Judit Gigi és Kaszás Mihály alakítja a színpadon. A színművészekkel Soltész Daniella beszélgetett, aki a darabhoz és a karaktereikhez fűződő érzéseikről, valamint a közös munkáról kérdezte a két főszereplőt.
Móricz Zsigmond hősei, Pólika és Balázs két igen erős karakter. A végletekig képesek elmenni, hogy az igazuk ne sérüljön. Honnan inspirálódtatok? Belülről építettétek fel a figurát, vagy esetleg megnéztétek a filmet, korábbi előadásokat?
V.J.G.: Móricz Zsigmond műveit olvastam és szeretem, az Úri muri kifejezetten nagy kedvencem, így természetesen inspiráltak az író más művei is. A szerepeimet ugyanakkor belülről szeretem felépíteni. Persze sok mindent megnézek, elolvasok hozzá, de első körben a darab szerinti „miért?” kérdésekre keresem a választ, hogy megtaláljam a karakter lényegét. Feleslegesnek tartom, ha valaki megpróbálja úgy csinálni, ahogy mástól látta. Nem fog jól állni neki, hiszen minden ember más. Ezért is csodálatos a színház, mert ebben szabadságot ad.
K.M.: A karakterépítést az én szemszögemből valahogy úgy kell elképzelni, mintha a szereplő egy báb lenne, amelyet a mögötte álló színész mozgat, vagy pontosabban kölcsönadja neki a saját testét, szellemét, lelkét. Aztán a szerepre jellemző tulajdonságok keveredni kezdenek a színész tulajdonságaival, és így érkeznek a szerep fordulópontjához, annyi különbséggel, hogy már a szerep motivációi érvényesülnek, vagyis a szerep irányítja, tolja a végkifejlet felé a színészt. Ez a kulminációs pont felszínre hozza az igazságot, amely világnézeti változást hoz. Röviden így tudnám jellemezni az építkezést.
Gigi, te a Déryné Program indulása óta tagja vagy a társulatnak, te Mihály viszont a 2022/2023-as évadban csatlakoztál. Milyen volt a közös munka? Könnyen egymásra tudtatok hangolódni a színpadon?
V.J.G.: Már dolgoztunk korábban együtt egy előadásban, ám akkor nem volt közös jelenetünk, de meg tudtam figyelni, hogyan dolgozik Misi, így nem izgultam a közös munka miatt. A próbafolyamat elején hosszú ideig nem találkoztunk, mert egészen sokáig a darab első harmadát próbáltuk, ami egy névnapi mulatság. Mire odajutottunk, hogy ketten maradjunk a teremben, mint Balázs és Pólika, nem volt idő zavartalanul ismerkedni, egymásra hangolódni. Csinálni kellett.
K.M.: A színészek egymás közti játéka a szerepeikben megbúvó konfliktus mélységétől függ. Mennyire tudják, merik kibontani, felvállalni az ellentéteket. Ez bizalmi kérdés. Két színész közötti bizalom, amit közösen meg lehet és meg is kell teremteni a próbafolyamat alatt. Nagyon érzékeny munka, sok figyelmet igényel.
Már számos teltházas vendégszereplést tudhattok magatok mögött. Hogyan fogadja a közönség a „muzsikaszót”?
V.J.G.: Úgy érzem, jól. A darab humora és a zenészek kísérete egészen sodró lendületet ad nekünk, színészeknek és azt hiszem, a nézőknek is.
K.M.: A színpadra érkező reakciók sokszor nagyon jól esnek, segítenek, bátrabbá tesznek. De rajtam múlik, hogy mennyire tudom fenntartani az érdeklődést. Eddig szerencsére sikerült.
Említettétek, hogy az előadás nagyon lendületes, sok benne a zene, a tánc, a mozgás. Volt már korábban olyan munkátok, amely ilyen szintű fizikai megterhelést igényelt?
V.J.G.: Én kifejezetten szeretem az olyan előadásokat, ahol sok dolgom van. Nem szeretek az öltözőben ülni és várni két jelenet között, úgy nehéz tartani az energiát. Már az egyetem alatt sok olyan előadásban játszottam, ahol végig színen kellett lenni. Például a diploma-előadásunkban, a Psychében, több mint két órán keresztül az összes osztálytársammal a színpadon voltunk. Felemelő érzés volt a társaimmal ilyen hosszú időn keresztül együtt tartani egy előadást, ismerve a másik összes rezdülését. Én ebben nőttem fel, nekem azóta is ez az origó.
K.M.: Szerencsére nem érzem, hogy megterhelne fizikailag az előadás. Bár úgy vagyok az előadásokkal, hogy nagyon nehezemre esik elkezdeni, hiszen nagyon nagy utat kell bejárni egy este alatt. Ez szinte feldolgozhatatlan. Így hát … be kell löknöm magam a bábbal együtt az elején, és utána létezünk és élünk, aztán majd csak lesz valami.
A Déryné Társulat repertoárján ez a produkció hol helyezkedik el a ti szívetekben?
V.J.G.: Nekem a legnagyobb örömöt az adta, hogy az összes lány benne van. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de nekem nagyon fontos a közösség és a hangulat, amelyben dolgozom. Katával és Vikivel aránylag többet játszom, de Gabival rég dolgoztunk együtt, Timinek pedig ez volt velünk az első bemutatója. A Muzsikaszó kovácsolt minket össze, nekem emberileg és szakmailag is sokat segített a jelenlétük.
K.M.: Engem sok szempontból gondolkodóba ejtett a darab. Például nagyon izgalmas kérdés, hogyan lehetséges élni egy kapcsolatban úgy, hogy senkinek se kelljen feladnia a saját világnézetét. Képes lehet-e az ember így is áldozatot hozni a szerelméért? Vagy majdnem lehetetlen?
Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Felmerült bennem a kérdés: ti tudnátok? Mit jelent számotokra a zene?
V.J.G.: Én néha csak úgy rákattanok egy zenére, és azt képes vagyok órákon, napokon keresztül hallgatni. A férjem sokat piszkál, hogy túl sok „mollos” zenét hallgatok, de hát azok nyitják ki a fantáziám. Persze azért szoktam vidám zenéket is hallgatni, amik pörgetnek és motiválnak.
K.M.: A zene inspirációt ad. A muzsikaszó ebben a történetben nem csak zenét, hanem életfilozófiát jelent. Én meg tudok lenni e nélkül a filozófia nélkül. Balázs is ezt fedezi fel magában a darab végére.
Színház mindenkinek!