Határtalan lelkesedés: eddig 131 produkció pályázott a Határtalan Program felhívására – a jelentkezés még június 1-ig nyitva áll az alkotók előtt!

A Déryné Program Határtalan Programjába egy hét alatt 131 produkció pályázata érkezett be. A szám önmagáért beszél – ennyi előadás szeretne eljutni a külhoni magyar közösségekhez, ott is élővé téve a közös kulturális örökséget.

Fontos azonban hangsúlyozni: a jelentkezés nem zárult le, hiszen június 1-ig még folyamatosan lehet pályázni előadásokkal! A Déryné Program továbbra is várja azon alkotók jelentkezését, akik szívesen vinnék el színházi és előadó-művészeti produkcióikat a Kárpát-medence magyarlakta területeire.

A benyújtott előadói anyagokat szakmai bizottság értékeli, amely több szempont mentén dönt a Programba bevonandó előadásokról. A testület figyelembe veszi az előadások művészi minőségét, társadalmi üzenetét, megvalósíthatóságát – különösen a változó helyszínekhez való alkalmazkodás és az utaztathatóság szempontjából. Előnyt élveznek a magyar szerzők művein alapuló produkciók, valamint azok, amelyek közösségépítő erejükkel erősítik a nemzeti identitást.

2025-től a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával új szintre lép a Déryné Program: a Határtalan Program révén a Kárpát-medence különböző térségeiben élő magyar közösségekhez is eljutnak a színvonalas, magyar nyelvű előadó-művészeti produkciók. A Határtalan Program célja, hogy értékközvetítő színházi és előadó-művészeti élményeket juttasson el a Kárpát-medence magyarlakta térségeibe, és a kultúrát élő, mindennapi kapcsolódási ponttá tegye.

A jelentkezési határidő 2025. június 1., az ehhez kapcsolódó előadások megvalósítási időszaka szeptember 1-től december 31-ig tart, és a benyújtott pályázatok elbírálása folyamatosan történik.

A Déryné Program továbbra is elkötelezett amellett, hogy a magyar kulturális értékeket a határokon túl is felerősítse – ott, ahol az anyanyelv, az élmény és a közösség ereje egyszerre formál jövőt.

Színház Mindenkinek!