Sütő András arról mesélt, hogyan indult színészi pályája, mit jelent számára a színház, miért hisz a „Színház mindenkinek!” misszióban és azt is elárulta, miért lenne legszívesebben… tojás
- Mi volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy színész szeretnél lenni? Mi vonzott a pályára?
11 éves koromtól 18 éves koromig Lázár Péter, a kiváló drámapedagógus vett szárnyai alá. A vele való találkozás és a közös évek biztos vagyok benne, hogy meghatározták a döntésem.
Vonzott, hogy belebújhatok más emberek bőrébe, a szerepeken keresztül annyira a történet hatása alá kerültem, hogy néha kicsit azt hittem: ez a valóság. Tetszett a játék, hogy sűrítve több életet is lehet élni. Közben új nézőpontokat ismertem meg, amiktől már én sem voltam ugyanaz.
És persze a csapatjáték: együtt „mesélünk”, és azonnal érezni lehet a közönség reakcióját. Ez máig egy nagy adrenalinfröccs számomra.
- Ki vagy kik voltak a legnagyobb hatással rád az egyetemen? Mi volt a legfontosabb tanács, amit kaptál?
Nem egyenes út vezetett az egyetemre, ötödjére vettek fel. Már ez önmagában megtanított két dologra: kitartásra és alázatra.
- Van példaképed a szakmában, akinek a pályáját követed?
Sok alkotó inspirál, élők és már nem élők is, magyarok és külföldiek egyaránt.
Ugyanolyan lelkesedéssel figyelem Molnár Piroskát, mint Mads Mikkelsent, vagy Soós Imrét és Charlie Chaplint.
- Milyen típusú szerepek érdekelnek inkább? Drámai hős vagy humoros figura?
Mindkettő vonz, és szerencsére már ki is próbálhattam magam ezekben. Bízom benne, hogy a jövőben is megmarad ez a kettősség.
- Mit jelent számodra a vándorszínház műfaja és a „Színház mindenkinek!” misszió?
Sok színház tájol alkalmanként, de az, hogy egy teljes intézmény a vándorszínházi működésre épül, szerintem kuriózum. A vidéki közönség mindig hálás, valódi találkozások történnek.
A célom, hogy a néző akár egy kis érzelmi többlettel, vagy új felismeréssel térjen haza, mert lehet, hogy épp ez segíti őt saját élethelyzetében. Ha ezek az egyéni hatások összeadódnak, akkor empatikusabb, árnyaltabb társadalmat formálunk színházon keresztül mindenkinek. Ez valódi misszió.
- Milyen érzés mindig új helyen, új közönség előtt játszani?
Frissen és kondícióban tart. Ráadásul jó érzés, hogy ilyen sok helyhez és emberhez kapcsolódhatok.
- Szerinted mitől jó egy előadás? Miért fontos ma, 2025-ben a színház – különösen a fiataloknak?
Talán ez a legnehezebb kérdés. Szerintem attól jó egy előadás, hogy igaz, nem feltétlenül realista módon, hanem emberileg. A néző érzi, ha egy színész tényleg ott van, ha valódi kapcsolat és figyelem születik a színpadon. Ez a színház szíve: amikor a közönség és a színpad között megfoghatatlan, mégis érezhető energia áramlik, és egy pillanatra megáll az idő.
A fiatalok számára a színház ma: offline, emberi közösség és ez 2025-ben forradalmi dolog.
- Mi az a három szó, ami legjobban jellemez téged?
Empátia, alázat, csapatjáték.
- Ha nem színész lennél, mivel foglalkoznál?
Talán pedagógus, régész vagy mesterszakács lennék… de látod, még most sem tudok választani.:)
- Miben szeretnél fejlődni a következő időszakban?
Jobban beosztani az időmet.
- Mi a bakancslistád top 3-as tétele?
- Több minőségi időt tölteni a szeretteimmel
- Bejárni a világot, miközben történeteket gyűjtök az emberektől
- Egyszer egy teljes napot csendben tölteni a természetben
- Ha időgéped lenne, melyik korszakba utaznál vissza?
Az 1900-as évek elejére, Zalamerenyére, karácsonykor.
- Mi az a hobbi vagy szokás, amit kevesen tudnak rólad?
Szeretek beleírni a könyvekbe.
- Ha egy étel lennél, mi lennél – és miért?
Tojás. Mert sokféleképpen elkészíthető, lehet főszereplő és mellékszereplő is, sósban és édesben is megállja a helyét. Bármilyen formát, műfajt fel tud venni és önmagában is működik.
- Mi az, ami azonnal jókedvre derít, bármilyen napod van?
A kislányom! Bármikor, ha eszembe jut, mosolyt csal az arcomra.
