Nem csak szerepeket, hanem nézőket is gyűjt: hisz abban, hogy ha egy településen ketten beleszeretnek a színházba, már megérte játszani. A Déryné Társulat színésznője, Ladács Fanni szenvedélyről, mesterekről, bakancslistáról és arról is mesélt, miért választaná a teleportálást, ha nem állna színpadra.
Mi volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy színész szeretnél lenni? Mi vonzott a pályára?
Már egészen kicsi koromtól vonzott a szereplés világa. Óvodásként egy mesemondó versenyen álltam először közönség elé, később pedig rendszeresen „felléptem” a családomnak és a háziállatainknak, ők voltak a leglelkesebb közönségem. Általános iskolában minden vers-, mese- és prózamondó versenyen indultam, emellett mazsoretteztem, moderntáncoltam, néptáncoltam és társastáncoltam egészen az egyetemi évekig.
Emlékszem, hatodikos voltam, amikor Wass Albert Funtineli boszorkány című művéből adtam elő egy részletet Tiszadadán. Akkor éreztem meg először, milyen csoda az, amikor a nézők tekintete rám szegeződik, egyszerre csillogó, kíváncsi, figyelő szemek. Tudtam, hogy ezt még sokszor szeretném átélni. A gimnáziumi évek alatt Nyíregyházán színjátszókörökbe jártam, versmondó versenyeken indultam, felléptem különböző rendezvényeken. Tanáraimnak, köztük Varga Ildikó néninek köszönhetem, hogy megtudtam, létezik olyan, hogy ‘színészetet tanulni’, és felvételizni lehet egyetemre.
A végső döntést egy felvétel láttán hoztam meg: Domján Edit és Agárdy Gábor Irma – Sipos úr jelenetét néztem, és abban a pillanatban eldőlt minden. Addig csak terelgettek a pálya felé, onnantól viszont tudtam: ez az én utam.
Kik voltak rád a legnagyobb hatással az egyetemen? Mi volt a legfontosabb tanács, amit kaptál, és kitől?
Hálás vagyok azért, hogy életem minden szakaszában a lehető legjobb mestereket kaptam. Mindannyian kulcsokat adtak, olyan gondolatokat, amelyek ma is velem vannak, és ha elakadok, elő tudom őket hívni. A legelső ilyen mesterem a Nagypapám volt, aki már a „Mennyek országából” kíséri az utamat. Rajta kívül Tóth Tímea, Dr. Ardai Gáborné, Varga Ildikó néni, Bodor Böbe, Naszlady Éva, Ivaskovics Viktor, majd később Kelemen Márta, Zakariás Zalán, Takács László János, Varga Zsuzsanna és Bellai Eszter az énekmesterem, akinek köszönhetően megnyílt az út előttem az éneklés és a zenés színház felé. A Nemes Nagy Ágnes Színészképzés és az egyetemi tanáraim is rengeteget adtak, sokszor többet, mint amit akkoriban fel tudtam fogni.
Van példaképed a szakmában, akinek a pályáját követed?
Igen. Az egyik példaképem nem színész, hanem az Édesanyám. A másik Audrey Hepburn.
Milyen szerepek érdekelnek inkább: drámai vagy humoros?
Nagyon kíváncsi természetű vagyok, szeretek nevetni és nevettetni, és rajongok a kihívásokért. Hálás vagyok, mert már az iskolai vizsgák és a gyakorlati év során is kaptam olyan szerepeket, amelyekben magamról is új dolgokat fedeztem fel. Ezért azt mondom: minden típus érdekel. A létező összes.
Mit jelent számodra a vándorszínház és a „Színház mindenkinek!” misszió?
Olyan nézőkhöz juttathatjuk el a színház élményét, akik ritkán vagy talán még soha nem találkoztak vele. Abban a másfél-két órában tükröt tarthatunk az életüknek, vagy éppen olyan világokat mutathatunk meg, amelyek addig ismeretlenek voltak számukra. Hiszem, hogy a színház gondolkodtat és változást indíthat el. Ha egy előadás után csak két ember beleszeret a színházba, az már két új szerelmes és ez hatalmas érték.
Milyen érzés mindig új helyen, új közönség előtt játszani?
Azt tanultam, hogy minden előadást úgy kell játszani, mintha az első lenne. A színház társasjáték: minden este más közönségünk van, más energiákkal, más lelkiállapottal. Ez hat ránk, és mi is rájuk. Ettől tud minden előadás más lenni, akár ugyanazzal a szöveggel, ugyanazon a színpadon is. A csoda abból születik, hogy engedjük megtörténni a pillanatot.
Mi az a három szó, ami a legjobban jellemez téged?
Szívközpontú ragadozó őzike (vegán változatban).
Miben szeretnél fejlődni a következő időszakban?
Szeretnék kevésbé szigorú lenni magammal. Törekszem az elfogadásra és a türelemre, önmagammal szemben is.
Ha nem színész lennél, mivel foglalkoznál?
Varázsló lennék, aki kedve szerint teleportál a valóság és egy virágokkal teli, elvarázsolt kert között.
Mi szerepel a bakancslistád elején?
Három éve UNICEF-tag vagyok, és nagyon szeretnék egyszer Afrikába eljutni egy segítő misszióra. A többi kívánság közül pedig még nehéz lenne csak kettőt kiválasztani, túl sok van belőlük.
Ha egy étel lennél, mi lennél – és miért?
Egy friss, zöld, kevert saláta lennék.
Mi az, ami azonnal jókedvre derít, bármilyen napod van?
A barátaim, az éneklés, a tánc, egy finom forró tea, az új ruhák és kozmetikumok, és az „outfitek” próbálgatása a gardróbban.