„A fészek őrzője” – interjú a Déryné Program üzemeltetési vezetőjével

Minden út innen indul és ide vezet vissza, itt születik meg a varázslat, itt születik meg az ötlet, a sikeres eredményeket gondos szervezés előzi meg. A ’Színház mindenkinek!’ misszió fontos tartópillére a Déryné Központ. Tóth Ferenc üzemeltetési vezetővel beszélgettünk.

A Déryné Program bázisa, zavartalan működésének fontos kiszolgálóegysége a Déryné Központ. Az üzemeltetésért Feri te felelsz, de egy egész csapat dolgozik azon, hogy az épület makulátlan állapotban legyen. Kérünk mesélj kicsit nekünk erről!

Ha egyszerűen szeretnék fogalmazni, akkor az én felelősségem, hogy az épületben mindig rend és tisztaság legyen. Ennek próbálok maximálisan eleget tenni, minden napot azzal kezdek, hogy körbejárom az épületet és megvizsgálom, hogy esetlegesen milyen javításokra lehet szükség. A munkaszervezést és a beosztást is én készítem. Hozzám tartoznak a takarítók, a 0-24 portaszolgálatot ellátó vagyonőrök, valamint a karbantartó kolléga, aki az épület fizikai állapotáért felel, szükség esetén, fest, glettel, javít, kisebb szereléseket végez. 

Lassan hat éve, hogy útjára indult a program. Menjünk vissza kicsit a kezdetekhez, a Déryné Központ milyen irányvonalak mentén lett kialakítva?

Egy gyárépületről van szó, amely később irodaként funkcionált. Megvétele után teljes átépítésen esett át, konkrétan a falig vissza lett bontva az épület, egyedül a tartószerkezetek maradtak meg. Korszerűsítve lett a teljes villany-, és vízvezeték hálózat, a gázfűtést hőszivattyús rendszer támogatja meg, valamint beépítésre került a légtechnika, a teljes épület klimatizálttá vált. Nagy munka volt, mindezt rendkívül rövid idő, négy hónap alatt végezte el a kivitelező.

A korszerűsítésen túl a cél az volt, hogy egy olyan bázis jöjjön létre, mely különböző tereivel egyszerre tudja kielégíteni a működéshez kapcsolódó összes igényt, szervezés, raktározás, próbafolyamatok stb. Ennek megfelelően a pincében kivitelezésre került egy raktár a fény-, és hangtár kiszolgálására, a jelmezek tárolására, egy műhely, valamint egy pihenő helyiség a műszaki kollégáknak. A földszinten kialakításra került egy multifunkcionális tér, színházterem, a hozzá kapcsolódó öltözőkkel és vizesblokkokkal. Az első emeleten létesültek az irodák, a közös étkező, valamint a tárgyaló, míg a második emeleten a próbatermek kaptak helyet, valamint a takarító személyzet pihenője és a mosoda. 

MARK_GADOROS                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                        A Déryné Program dinamikus növekedésének következményeképp milyen kihívásokkal szembesültetek? Mire kellett megoldást találni?

2020 márciusában egy családias, kis létszámú csapattal indult a Déryné Program, majd viszonylag rövid időn belül a szervezet elképesztő növekedésnek indult. Új alprogramok születtek, egyre bővült a csapat. Egy idő után azt tapasztaltuk, hogy a korábban nagy, tágas open office iroda szűkössé vált, nem elegendő a tárgyaló és a raktárhelyiség sem. A lehetőségeinkhez mérten átépítéssel és belső átalakításokkal tudtuk megoldani, eleget tenni a megnövekedett helyigényeknek. Az open office-t és a gazdasági irodát újragondoltuk, átrendeztük a tereket, így több kolléga munkavégzését tudja szolgálni, valamint a Lázár Ervin program elindulásával az egyik második emeleti próbatermet egy galériával és saját tárgyalóval is ellátott irodává alakítottuk át. Őszinte leszek, mindennek ellenére újra abban a helyzetben vagyunk, hogy több mint 100%-os kihasználtsággal üzemel az épület.

A dolgozói létszám növekedése mellett más jellegű problémákra is megoldást kellett találni, ilyen volt a növekvő energiaárak. A központ éjjel-nappal nyitva van, 0-24-ben működik, jelentős az energiaigénye, ráadásul nincs komoly differencia a téli és a nyári energiafelhasználás között. A megoldást a 2023 őszén üzembe helyezett napelemrendszer szolgáltatta. Maximális mennyiségű napelem lett telepítve a tetőre, ennek köszönhetően téli időszakban átlagosan az összes energiafelhasználás 17%-át, míg nyáron a 32%-át termeli meg, megújuló energiaforrásként ezzel is hozzájárulva a hatékonyabb és fenntarthatóbb működéshez.

MARK_GADOROS

A központ számos rendezvénynek is helyet ad, sajtótájékoztatók, premierek, évadnyitók és évadzárók, de a közösségépítést szolgáló céges ünnepségeknek is. Utóbbiak közül melyiket emelnéd ki, amire külön örömmel emlékszel vissza?

A legtöbb rendezvény számomra munka, de ez nem jelenti azt, hogy ne okozna örömet. Sajnos a premierek közül sem volt alkalmam mindegyiken jelen lenni, de ha a lehetőségem engedi nem hagyom ki. Az események közül a tavalyi karácsonyi összejövetelt emelném ki, az év végét egy rendkívül jó hangulatú bulival zártuk. 

Visszakanyarodva a premierekhez, a Déryné Társulat produkciói közül neked melyik a kedvenced? 

Talán nem árulok el nagy meglepetést, de nagyon szeretem a színházat. Feleségemmel sokat járunk el, egyaránt kedveljük a vidám és a komolyabb hangvételű produkciókat, drámákat, de elsősorban a prózai előadásokat preferáljuk a klasszikusoktól a kortárs darabokig. A Déryné Társulat produkciói közül az egyik nagy kedvencem ’A bajnokok bajnoka – Papp Laci’ című előadás, amely a legendás ökölvívónak állít emléket, Papp László életének legdrámaibb fejezetét mutatja be. Nagyon megérintett a történet, jómagam is belekóstoltam a bokszba középiskolásként, így nem teljesen ismeretlen számomra a sportág. 

A színház mellett van még nagy szerelem az életedben? Szabadidődben még mivel kapcsolódsz ki, mi az, ami feltölt?

A kulturális programoknál maradva a múzeumokat is nagyon kedvelem. Legutóbb Vácon a Memento Mori című kiállítást tekintettem meg, amelynek létrejöttében volt szerencsém aktívan is részt venni. Ezen felül, ami nagyon feltölt, az erdő, a természetben túrázni. Hétvégente keresztül-kasul járjuk feleségemmel a Börzsönyt, de néha elcsatangolunk a túloldalra, a Pilisbe is. 

MARK_GADOROS

Végezetül, neked mit jelent a ’Színház mindenkinek!’ misszió?

Maximálisan magaménak érzem, bár én nem utazom a társulattal, az én feladatom az, hogy a fizikai hátteret biztosítsam. Én vagyok a fészek őrzője. A Déryné Központ nem csak egy munkahely, hanem alkotóműhely is egyben. Fontos, hogy aki belép az épületbe, akár vendég, akár kolléga, azt egy szép, tiszta, rendezett környezet fogadja. Ezért tartozom én felelősséggel, és ezt rendkívül komolyan is veszem.