Pindroch Csaba a Déryné Program keretében a százfős falvakba is eljut, és minden előadással bizonyítja, hogy a kultúra nem csak a nagyvárosok kiváltsága. A színész az utazás örömét, a közösség erejét és az élő színház varázsát osztja meg velünk, miközben azt is látja, hogy valódi luxus a színház mindenhol, ahol jelen van.
Mit jelent számodra, hogy a Déryné Programmal olyan településekre is eljuthatsz, ahol korábban ritkán vagy egyáltalán nem volt lehetőség élő kulturális élményre?
A Déryné Programnak köszönhetően sokat vagyok úton, ami nekem külön öröm. Az utazás közben az ország apró szépségeit is felfedezem – főleg tavasszal és nyáron, amikor gyönyörű minden, és egyszerűen jó úton lenni. Ez persze nem a fő motivációm, inkább egy plusz, ami hozzáad az egészhez. Ami igazán fontos, az az, hogy régen mennyire élő volt a színház a mindennapok részeként. A történelmi Magyarország idején rengeteg településen működtek színjátszó csoportok, komoly közösségek épültek köréjük. Volt sport, volt templom, voltak klubok, de talán a kultúra csinált belőlük igazi közösséget.
Ma, a Déryné Programmal akár százfős falvakba is eljutunk. Ezekre a helyekre nagyon szeretek menni, mert ott azonnal érezni, hogy mekkora ereje van a közös élménynek és remélhetőleg újra színjátszani kezdenek.
Volt olyan vidéki fellépésed a Déryné Program keretében, amely különösen emlékezetes maradt számodra? Miért?
Nagyon sok különleges élményem van. Volt egy apró kis falu, alig száz lakóval, ahol mégis másfélszázan ültek a kultúrházban, és az emberek annyira vendégszeretők voltak, hogy mindenkit megetettek és megitattak. Ez az emberi kapcsolat és a közösség ereje rendkívül szívet melengető volt.
Egy másik emlékezetes közvetlen ukrán határ melletti településen történt a háború kitörésének másnapján. Számomra itt nem csak a színpadon zajlott a játék, hanem a közönséggel való találkozás is élmény volt, ami rendkívül megérintett.
Egy Nagykálló melletti kis faluban a művelődési házban a régi, kopott székek vegyültek a modern színpadi technikával. Ez jól mutatta, hogy odafigyeltek a kultúra minőségére. A faluban három színjátszócsoport is működött, ami a közösség elkötelezettségét jelzi.
Egy másik emlékezetes közönség egy roma közösség volt. Ott mindenki együtt élt, lélegzett az előadással, úgy fogadtak, mintha régi barátok lennénk. Ezek a találkozások azt mutatják számomra, hogy akárhol is játszik az ember, a közönség lelke ugyanúgy nyitott és kíváncsi lehet.
Miért tartod fontosnak, hogy a kultúra ne csak a nagyvárosok kiváltsága legyen, hanem mindenkihez eljusson, földrajzi helyzettől függetlenül?
Ez nem fontosság kérdése számomra, ez egyszerűen alap. A kultúra mindenkinek jár, bárhol éljen.
A teljes interjú a Papageno.hu-n olvasható.
Színház mindenkinek!