Színház, zene és közösségi együttlét finom borok társaságában a festői Zemplénben. Július 15. és 18. között immáron hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Déryné Fesztivál. 4 napon át, több mint félszáz ingyenes program várja a kultúra szerelmeseit. Boldogságkeresés, szerelem, tánc és mediterrán szenvedély a színházi programban, a legnépszerűbb hazai együttesek a zenei palettán. Fellép többek között a 4S Street, Biebers, Bohemian Betyars, Dánielfy és a Szabó Balázs Bandája, valamint különleges zenei utazásra hív a Déryné zenekar.

A Csalóka szivárvány című produkcióval nyitja a fesztivált július 15-én a Déryné Társulat Sátoraljaújhelyen, a Kossuth Lajos Művelődési Központban. Tamási Áron színművében a székely magyar népiség erkölcsisége révén válnak láthatóvá azok az általánosan emberi, egyetemes sorskérdések, amelyekre a Keresztes Attila által rendezett előadás is válaszokat keres: Vajon létezik a boldogság boldogtalanság nélkül? Hogyan küzdhetünk meg határtalan vágyainkkal anélkül, hogy elveszítenénk önmagunkat? A főszereplőt, Czintos Bálintot Kaszás Mihály, míg Samu bácsit a Jászai Mari-díjas Ivaskovics Viktor alakítja. Másnap a művelődési ház kamaratermében gyönyörű cimbalom muzsika kíséretében elevenedik meg Blaha Lujza titkokkal övezett alakja, akit Pataki Szilvia kelt életre. Lengyel Ferenc: Blaha Lujza és a Piros bugyelláris című darabját Rátóti Zoltán rendezte. Később a Völgyszínházban a nevetésé lesz a főszerep, az Indulhatunk, Edit néni? című abszurd komédiát tekinthetik meg a nézők Zsurzs Katival a főszerepben. Néptánc is gazdagítja a műsort, a Forrás Néptáncegyüttes Útravaló című produkciója július 17-én lesz látható. A Völgyszínház műsorát Carlo Goldoni fergeteges vígjátékával zárja a Déryné Társulat július 18-án. A nevetéstől és szócsatáktól hangos Chioggiai csetepaté egy színes, érzéki, temperamentumos világba repíti a közönséget, ahol a néző nemcsak látja, de szinte érzi is a tenger illatát, a pizzatészta melegét és az érzelmek sodrását.

„A Déryné Fesztivál immár hatodik éve bizonyítja, hogy a kultúra képes összekötni az újhelyi közönséget, a környező települések közösségeit és a határon túli magyarokat. Az esemény nem csupán a művészet ünnepe: olyan alkalom is, ahol minden generáció együtt fedezheti fel és élvezheti a színház, a zene és a közös élmények gazdag világát.” – emelte ki Halász János, országgyűlési képviselő, a Városok, Falvak Szövetségének elnöke a fesztivál sajtótájékoztatóján.

A zenei programok és az önfeledt tánc színtere lesz az Ungvári Borterasz, ahol a naplementében fürdő domboldalon ad koncertet többek között a Biebers, a Bohemian Betyars, Szabó Balázs Bandája. Tavaly óriási sikert aratott a 4S Street és Dánielfy fellépése, így idén visszatérnek, hogy katartikus koncert-élménnyel ajándékozzák meg az újhelyi közönséget, de színpadra lép a Déryné zenekar is, akik ismerős dallamok szárnyán, különleges zenei utazásra hívják a fesztiválozókat. A Zsólyomkai pincesor a közösségi összejövetelek és a bensőséges, intimebb hangvételű koncertélmények találkozási pontja lesz, ahol a baráti beszélgetéseket lágy ének és gitármuzsika kíséri.

Széphalom a gyermekprogramoknak ad otthont a fesztivál pénteki és szombati napján. Bábszínházi előadások, hangszersimogató, népi játszóház, valamint kézműves foglalkozások is várják majd a kisgyermekes családokat.
A mozgó színházi karaván, a Theaterwagen is útnak indul. Fabók Mancsi Bábszínházának két produkciója az alábbi településeken lesz látható: Hollóháza, Mikóháza, Karcsa, Füzérradvány.
„Amikor a város és környéke kulturális életéről beszélünk, a fesztivál világosan megmutatja, hogy a művészet képes hidat teremteni az itteni közönség és a határon túli magyarok között.” – tette hozzá Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere.

„Ez a fesztivál a kultúra erejével hozza közelebb egymáshoz a hazai közönséget és a határon túli magyar honfitársainkat. A koncertek, valamint a színházi előadások nemcsak szórakoztatnak, hanem valódi közös élményt teremtenek.” – emelte ki Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke.

A középiskolások tehetséggondozására és színházi nevelésére életre hívott KultUp alprogram kiteljesedése a KultCamp, amely negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Rákóczi Táborban Sátoraljaújhelyen a Rákóczi Szövetséggel közös szervezésben. A táborban készségfejlesztő foglalkozások, interaktív előadások, prózai, zenei, tánc foglalkozások várják a fiatalokat, de koncerttel is készülnek a szervezők. Az idei tábor fő motívuma a „Hétköznapi hősök” mottó, amely azt a kérdést járja körül, hogy mi kell ahhoz, hogy elvárások nélkül, csendben is jót cselekedjünk, akkor is, amikor senki nem figyel.
„A Déryné Program számára a fesztivál több, mint egyszerű rendezvény, egész éves működésünk esszenciáját hordozza magában, valamint lehetőséget teremt arra, hogy a hazai közönség és a határon túli magyarok közötti kapcsolatot élővé tegyük.” – hangsúlyozta beszédében Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója.



