Caminos

Országjárás
  • Bármerre járjak is, a helyet, a kultúrát, az arcokat, a pillanatokat már örökre tovább viszem magammal. Az élmények velem jönnek, épp úgy, ahogy a múltat is magunkkal visszük. Ami ma a jelenem, holnap a múltammá válik. De melyik másodperc az, mely a kettőt elválasztja?

    Mi lenne, ha el tudnánk utazni, nemcsak egy mediterrán vidékre, hanem az úti cél kiválasztásakor eldönthetnénk azt is, hogy időben előre vagy hátra szeretnénk haladni, és hogy kinek az útja keresztezze a miénket? Ha ennek a lehetőségét egyszer feltalálják, akkor ez az időgép valahol már most is… van?

    Pirók Zsófia flamenco táncelőadásával olyan utazásra hív, melyben a megállók helyszínének csakis a képzeletünk szabhat határt. Időben, térben és kultúrák közt utazhatunk, miközben mások útjai keresztezik a miénket, de akár saját magunkkal is találkozhatunk egy másik korszakban. Ön hova venne jegyet?

    Ha kifelé figyelünk, azt érezhetjük állandó korlátokkal szabdalják a sorsunkat, de ha befelé figyelünk, érezzük meg igazán, hogy a belső utazás lehetősége: végtelen.

    Fotók: Dudás Nándor Emil, Kálló Péter, Dudás Nándor Emil

    Előadják:

    Lippai Andrea Harangozó-díjas, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett táncművész

    Pirók Zsófia Az évad legjobb női táncművésze díj 2019

    Reichardt Zsófia / Ajtai Krisztina

     

    Zene / Music

    Gitár / Guitar: Alex Torres

    Ütőhangszerek / Percussions: Tar Gergely

    Klarinét / Clarinet: Cserta Balázs

    Zongora / Piano: Révész Richárd

    Ének / Vocalist: Mario Ochoa

     

    Fény / Lighting: Pető József

    Díszletterv / Set design: Pirók Péter

    Díszletfüggöny / Set Drop: Pirók József

    Jelmez / Costumes: Molnár-Madarász Melinda, Glotz Erika, Flamenco Pasión

    Animáció / Animation: Szitás Attila

    Ötlet, dramaturgia, koreográfia / Concept, dramaturgy and choreography by Pirók Zsófia 

    Rendező / Directed by Bakos-Kiss Gábor, Jászai -díjas

     

    Az előadás bemutatója a Nemzeti Táncszínházzal közös programként valósult meg.

    Tovább olvasom

Országjárás

Országjárás

Ezt választom

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Jelentkezem

Válasszon helyszínt!

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Sajnos még nincs jóváhagyott befogadóhelye.

Amennyiben már regisztrált, várjon a helyszín jóváhagyására, de ha még nem tette meg, a profilon van rá lehetősége.

Létrehozok egyet

Még nincs helyszíne!

Regisztráljon egy új befogadóhelyet, ahol szeretné, hogy megvalósuljon a darab!

Létrehozok egyet