Dorottya

Országjárás
  • Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya című művét az általunk már több helyen sikerrel bemutatott stílussal dolgoztuk fel, mely tapasztalataink szerint nagyon népszerű mind a diákság, mind a felnőtt közönség körében. A játékstílus, az élő zene, az improvizáció és az interaktivitás stílusjegyeit ötvözi. Pontos és részletes dramaturgiával fésültük át az egész művet s azon szavakat, melyek a mai kor emberének( diákjának) már nem érthető, játékkal, magyarázattal vagy zenével tettük azzá. Így az egyetlen gátat, mely Csokonai és a mai kor embere közé rakódott az elmúlt 200 év keze által lebontottuk, ezzel  bizonyítva,  hogy a magyar költészet nemcsak magasröptű gondolatok és filozófiák fészke, de a nagyszerű és utánozhatatlan magyar humor melegágya is.

    Az előadás 5-től 150 éves korig ajánlott, mert ez a két pont ama epochában, melyben van nézőkedv…nemcsak a  dámákban. Aki az időnek e két pontja közt van, annak mint megannyi angyal olyan a CSAVAR.

    Rendező:  Gál Tamás  ( Jászai- és Dosky –díjas)

    Jelmez és bábtervező: Őry Katalin Rozália

    Zene: Bodonyi András, Gál Tamás

    Játékmester: Gál Tamás ( Jászai- és Dosky –díjas)

    Zenész: Mester László/Kulin Eduárd/Lakatos Áron

    Tovább olvasom

Országjárás

Országjárás

Ezt választom

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Jelentkezem

28

október

17:00

Rábatöttösi Közösségi Színtér

9766 Rábatöttös, Jókai Mór utca 2.

01

október

14:00

Alsópetény Kultúr

Alsópetény 2617 Petőfi út 24.

30

szeptember

16:00

Szákszend Faluház

2856 Szákszend Száki u. 93

06

november

18:00

Kishuta Polgármesteri Hivatal

3994 Kishuta, Kossuth Lajos út 51.

05

november

17:00

Ziliz, Kultúrház

3794 Ziliz, Kossuth út.38.

06

november

15:00

Telkibánya Közösségi Ház

3896 Telkibánya, Rákóczi út 20

Válasszon helyszínt!

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Sajnos még nincs jóváhagyott befogadóhelye.

Amennyiben már regisztrált, várjon a helyszín jóváhagyására, de ha még nem tette meg, a profilon van rá lehetősége.

Létrehozok egyet

Még nincs helyszíne!

Regisztráljon egy új befogadóhelyet, ahol szeretné, hogy megvalósuljon a darab!

Létrehozok egyet