Toldi

Országjárás
  • A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2014-ben végzett fizikai színházi rendező-koreográfus osztályának előadása Arany János klasszikusa nyomán.

    Az előadás során a teljes Arany-mű elhangzik, miközben a mozgás, a zene, a tánc és a szöveg is szerves részévé válik.

    „Az igazi kihívást az jelentette, hogy hogyan tudunk egy klasszikus, veretes művet megszólaltatni a kortárs színház nyelvén.”
    (Horváth Csaba)

    Egy sárga tornaszőnyeg, egy iskolai szék, egy felmosó vödör és pár ütött-kopott ablakkeret. Ezeknek a banális és iskolai hangulatot idéző tárgynak a társaságában, fejenállások, guggolások, vigyázzállások és fekvőtámaszok rengetegében hangzik fel egy 176 évvel ezelőtt megírt szöveg: Arany János Toldija – immár tíz éve.

    Annak idején az egyetemi osztály harmadévesen egy egész tanévet szentelt Arany balladáinak, a munkafolyam zárásaként mutatták be a Toldit az Ódry Színpadon. Mára a Forte Társulat repertoárjának a része. Az előadást először a Thália Színház fogadta be, majd onnan került át jelenlegi játszóhelyére, a Szkéné Színházba, ahol 2018 óta telt házakkal játsszák.

    Az eredeti írói szándék szerint is több generációnak szóló mű az első szótól az utolsóig elhangzik színpadon. Valamennyi kaland, akció és hangulat megelevenedik: az emblematikussá vált jelenet a malomkővel, a farkaskaland, az üldözés, Toldi György ármánya; de eljutunk a pesti utcákig, feltűnik a bika, a cseh vitéz, a magyar király nemes alakja, elénk tárul a nagyvárosba tévedt parasztgyerek hontalansága, a gyermekeit vesztett anya fájdalma – mindezt kifinomult és komplex eszközrendszerrel idézi meg a társulat, veretes verbalitásában és radikálisan nyers vizualitással.

    A mozgás, a zene és a próza hármas egységének összhangzata teremti meg az előadás rendkívüli hangulatát. Ezt, az új világokat megnyitó együttállást teszi még teljesebbé a Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas, Kiváló Művész, Dresch Mihály zenéje. Az előadás egy része Nagy Norbert megzenésítésében, ének formájában hallható.

    A 2012. október 25-én, az Ódry Színpadon bemutatott, Lábán-díjra jelölt Toldi hihetetlen sikert aratott Budapesten, főként az iskolás közönség előtt. A tíz éve repertoáron lévő előadás mit sem veszített népszerűségéből, ráadásul, bemutatás óta felnőtt egy generáció, amely számára lehetőség nyílt a kötelező olvasmány színházi keretek között történő feldolgozására:

    „Az igazi kihívást az jelentette, hogy hogyan tudunk egy klasszikus, veretes művet megszólaltatni a kortárs színház nyelvén. Van, aki általános iskola 5. osztályosként látta egykor, és ez az előadás indította el a pályán. Később a Forte többi fizikai színházi előadását (is) megnézte. De büszkék vagyunk arra is, hogy szerte az országban, sok magyartanár az előadás alapján tanítja a kötelező olvasmányt, a Toldit.” – mondja Horváth Csaba, az előadás rendezője.

     

    Fotók: Dusa Gábor, Révész Róbert

    Szereplők:
    Fehér László
    Horkay Barnabás
    Pallag Márton
    Varga Krisztina
    Widder Kristóf / Hegymegi Máté
    Zsigmond Emőke / Hojsza Henrietta
    Gyöngy Zsuzsa / Barna Lilla

    Zene: Dresch Mihály
    Fény: Payer Ferenc
    Produkciós vezető: Trifonov Dóra
    Asszisztens: Garádi Gréta
    Osztályvezető tanárok voltak: Lukáts Andor, Horváth Csaba

    Rendező-koreográfus: Horváth Csaba

    Tovább olvasom

Országjárás

Országjárás

Ezt választom

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Jelentkezem

Válasszon helyszínt!

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Sajnos még nincs jóváhagyott befogadóhelye.

Amennyiben már regisztrált, várjon a helyszín jóváhagyására, de ha még nem tette meg, a profilon van rá lehetősége.

Létrehozok egyet

Még nincs helyszíne!

Regisztráljon egy új befogadóhelyet, ahol szeretné, hogy megvalósuljon a darab!

Létrehozok egyet