Az egész úgy kezdődött, hogy 1990.tavaszán azt hittem, vége a világnak. Számomra. De minden tekintetben.
….És akkor Szávai Géza erőteljes mozdulatokkal „rázott gatyába”, hogyha mások ennivalót, gyógyszert, könyvet visznek segélyként Erdélybe – 1990 tavasza volt! -, akkor én, ahelyett hogy tovább önsajnálnék, állítsak össze egy irodalmi estet, és induljak el vele segíteni.
Géza útmutatásai figyelembe vételével, és a Méta együttes ötleteivel – ők népdalokat kerestek a versek, prózák mellé, – összeállt a Táncreakció című est. Legelőször 1990. június 7-én Székelykeresztúron, a múzeum dísztermében álltam közönség előtt.
Ezt követően Máramarosszigettől Segesvárig, Nagykárolytól Csíkdánfalváig szólt a Táncreakció. 1990 nyarától kezdve odavittem estemet, ahol szükség volt rá. Celldömölktől Záhonyig, Nyíregyházán, Dunaszerdahelyen, Tiszabercelen, Kassán, Debrecenben, Los Angelestől Bécsig, Beregszászig, és azóta még nem tudom, hirtelenjében, hol.
1995-ben egy picit átalakítottam, hiszen én is változom. A Nagy Gáspár-költeménycím, a „Táncreakció” helyett a talán többet eláruló „Uram, nem látta Magyarországot?”– József Attila-sort választottam estem címéül.
Ha megnézik, megértik: szolgálni szeretne minden egyes nóta, vers, mese. Az összes gondolat. És akkor?…Az ilyen céllal gyújtott gyertyák „kiragyognak a véka alól”.
S, hogy miről szól az „Uram, nem látta Magyarországot?” Hadd idézzem a legelső, Ancsel Éva-gondolatsort:
„Ha asszonytól kérdezik, hogy mi az élet értelme őszerinte, hát valamit biztosan válaszolni fog. Hisz jobbára értelmes lények vagyunk. És oly dolgokra is felelni szoktunk, amelyekről tudjuk, vagy sejtjük pedig, hogy értelmetlenek. Hogy mit felel ilyenkor egy asszony? Azt mondja, hogy hát húsvét van most mifelénk, és ha akad liszt, és ha akad tepsi, akkor fonott kalácsot sütünk. És akkor talán ez az értelme. Ez a szépre, fényesbarnára sütött kalács.”
Pregitzer Fruzsina
