Szigetvári József

A Forrás Néptáncegyüttes művészeti vezetője, rendező, dramaturg, a Barátság Kulturális Központ igazgatója.

Általános iskolai pedagógusként kezdte a pályáját Érden. A helyi gimnáziumban alakult meg vezetésével 1984 őszén a néptánc szakkör hatvan tanuló közreműködésével. Ez volt a mai közel 500 főt számláló Forrás Néptáncegyüttes kezdete, melynek vezetői teendőit, együttes és művészeti igazgatóként most már szakavatott menedzserként végezi. Az együttes fontos része az utánpótlást biztosító, a szintén általa alapított Pesovár Ferenc Művészeti Iskola. Tanári diplomája mellett a Pécsi Janus Pannónius Tudományegyetemen előbb művelődésszervezői diplomát, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen kulturális menedzser végzettséget szerzett. Európa legnagyobb nemzetközi folklórfesztiváljának a Summerfestnek alapító igazgatója.  A Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetségének alelnöke, a CIOFF UNESCO stratégiai partner Világszövetségben a Magyar Nemzeti Képviselő. A Magyar Fesztivál Szövetség alapító és elnökségi tagja. Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület egyik alapítója, és 2020-ig alelnöke. A Barátság Kulturális Központ igazgatója, amely munka egyik eredménye, hogy létrejött a térség egyik legjelentősebb befogadó színháza.

2003-ban Pest megye díszpolgárává választották, 2013-ban Balog Zoltán miniszter úr Lukács Móric-díjjal tüntette ki, 2017-ben Bonis Bona, a Nemzet Tehetségeiért díjat kapott.