A Déryné Programnak a kezdetektől aktív résztvevője a Fabók Mancsi Bábszínháza, azaz Fabók Mariann színművész, bábművész és férje, Keresztes Nagy Árpád. A Blattner-díjas előadóművész a Déryné ifjasszony című előadásban Etelkát alakítja, valamint a Vándorszínház alprogram keretében több produkcióval is járja az országot. Mancsival a Deszkavízió készített interjút.
Meghívott művészként csatlakoztál a Déryné Társulathoz a Déryné ifjasszony című előadásra. Könnyen megtaláltad a hangot a kollégákkal a munka során?
Nagyon megtisztelő volt számomra a felkérés. Ugyanakkor kicsit meg is ijedtem a feladattól. Lassan egy évtizede, hogy vándorszínházunkban csupán ketten dolgozunk, alkotunk Árpáddal. A Miskolci Nemzeti Színház társulatában töltött hat esztendőm is olyan távolinak tűnt. Nem voltam benne biztos, hogy tudok- e még egyáltalán hagyományos értelemben színészként működni egy közösségi próbafolyamatban. Hogyan találok majd hangot, értek szót ennyi idegen emberrel? S nem utolsó sorban – mivel nagyon gátlásos színész vagyok – hogyan tudok majd feloldódni a próbafolyamat alatt? Szerencsére már az olvasópróbán minden félelmem eloszlott. Remek csapatba kerültem, ahol nagyon élvezetes volt a munka, és fesztelenül tudtam keresgélni Etel figuráját.
Számos előadásod járja az országot a Déryné Programon keresztül, mesélnél, hogy milyen élmények értek eközben eddig?
Igen, Fabók Mancsi Bábszínháza járja a magyarlakta településeket a Déryné Program keretein belül is, kívül is, országhatáron innen is, túl – hála Istennek. Több mint egy évtizede erre tettük fel az életünket Árpáddal, és azt hiszem, nekünk való életforma ez. A Programon keresztül azonban olyan kicsiny lélekszámú, apró településekre is ellátogatunk, ahová egyébként talán sohasem jutottunk volna el. Gyönyörű falvakba, ahol a múltat még az épületek őrizik, ahol a faluházakban helytörténeti kiállításokat láthatunk a különböző nemzetiségű lakosok régmúltjáról, ahol a helyi termékekből vendéglátóink megkínálnak bennünket, és ahol idősek- fiatalok egybesereglenek a „messziről jött” színházi esemény kedvéért.
Az érdeklődés persze nem minden helyen egyforma, de nagyon nagy elismerés számunkra, amikor második előadásunkkal visszatérünk egy már meglátogatott településre, és az emberek megsokszorozódnak a nézőtéren. Megtisztelő, mikor azzal fogadnak a szervezők, hogy „hallottuk ám az előadásuk hírét a szomszéd faluból, azt mondták, ezt ki nem szabad hagyni”.
Szép élményünk például Pornóapátiból, mikor pajzán előadásunk után három idős asszony küszködve a nevetéstől odajött a színpadhoz, és így szóltak: „Jaj, a Marika úgy kacag, hogy nem tud hazamenni…”, és mutattak a nézőtérre, ahol még mindig ott ült a nevetéstől rázkódó nénike. Örvendünk a könnyes szemeknek is. Nem is nagyon folytatnám a sort, félek dicsekvésnek tűnhet.
Mi annyi jót kapunk az előadások után, hogy szinte fel sem tudjuk dolgozni azonnal. Különösen nagy öröm, hogy bábszínházi előadásokat vihetünk olyan térségekbe, ahol hagyományos értelemben vett színházat sem sűrűn lehet látni. Mámorító érzés megtapasztalni, hogy működnek.
A teljes interjú a Déryné Magazin 3. lapszámában olvasható, valamint a Deszkavizio.hu-n.
Színház mindenkinek!