Kovács Gábor Attila első színpadi művét személyes élmények ihlették. Az Indulhatunk, Edit Néni! című előadás írója és rendezője az alkotás folyamatáról, a mentorálás erejéről és a Drámaírói Műhelyben szerzett tapasztalatairól mesélt. A pályakezdő íróknak szóló Barangoló Drámaírói Műhely jövőre is folytatódik, az ösztöndíjprogramra november 15-től lesz lehetőség jelentkezni.
Tavasszal volt az ősbemutatója az Indulhatunk, Edit Néni! című produkciónak. Hogyan fogadta a közönség, milyenek az első visszajelzések?
Szerencsére eddig nagyon pozitívak. Volt egy elő-bemutató a Déryné Központban és egy kvázi hivatalos bemutató a Dante Közösségi Alkotótérben. Mindkét előadás közönségében idősebbek és egészen fiatal kamaszok is voltak. Sok nevetés, de sírdogálás is volt, és még két héttel a bemutató után is kaptam visszajelzést, hogy vissza-visszaköszön a történet. Az igazi megmérettetés azonban csak ezután következett. Biztató, hogy az április 18-ai előadásra is már több mint egy hónappal előtte elfogytak a jegyek, így további két előadás is lehetett a Dantében.
Kanyarodjunk vissza a kezdetekhez, évek óta dédelgetett történetet vittél színpadra: az előadás előbb rövidfilmként fogalmazódott meg benned, majd a Barangoló Drámaírói Műhely felhívására készítettél belőle színművet. Kérlek mesélj nekünk az alkotói folyamatról.
Amikor rendezgettem a dokumentumaimat a gépemen, rátaláltam erre a régi rövidfilmtervemre, és átfutott az agyamon, hogy talán ki lehetne bővíteni egy színpadi előadássá. Erre pont akkor osztotta meg Jánosi Feri a Drámaíró Műhely felhívását, amin egy évvel korábban ő is nyert. Olyan volt, mint egy égi jel, mintha választ kaptam volna valamire, így habár alapvetően filmes forgatókönyvíró és rendező vagyok, gondoltam, kipróbálom, elboldogulok-e egy drámával is.
Miután ösztöndíjat nyertem, mentori segítségül kaptam egy tapasztalt dramaturgot, Kozma Andrást, aki érzékeny figyelemmel segített a munkában. Az írás egyébként alapvetően egy magányos munka, sokszor veszélyes örvényeket kever az alkotónak, amiből hosszú idő kikeveredni, vagy rosszabb esetben nem is lehet. Nagyon megnyugtató érzés, ha az ember tudja, hogy van valaki, akire bármikor számíthat, és András ott is volt teljes vállszélességgel. Ez a mentori segítség kivételes lehetőség a pályakezdő írók számára, hát még ha később színre is viheti a maga által írt történetet. Nekem mindkettő megadatott a Barangoló alprogram támogatásának köszönhetően.
Említetted korábban, hogy az írás közben veszítetted el édesanyádat, aki szintén tanítónő volt, mint a darab főszereplője, Edit néni, így több szempontból is személyessé vált a történet. Milyen hatással volt ez az írói folyamatra?
Igen, azon a nyáron ment el, amikor a darabon dolgoztam. Eleve belekerült a darabba jó pár helyzet a tanítónők tapasztalataiból, amiket sokszor hallottam édesanyámtól. Aztán volt, hogy a kórházi ágya mellett is a drámát írtam, és azt figyeltem meg, hogy az eredetileg sokkal lazábbnak szánt mágikus realista hangvétel egyre erősebbé válik. András ebben sokat biztatott, hogy jót tesz a történetnek, nekem pedig nagyon aktuális volt életről és halálról, az átmenetről való gondolkozás. Nem volt szándékom édesanyám személyiségét egy az egyben beleírni, sokkal inkább a szellemiségét. Mégis voltak a bemutatón korábbi kolléganői, barátai, akik sokkal egyértelműbben látták bele Edit nénibe anyukám jellemét.
Megszületett a kortárs dráma, amit saját magad állítottál színpadra az Előadásműhelyben. Rendezőként milyen kihívásokkal találtad szembe magadat?
Nem is kihívásként, inkább nagyon érdekes és izgalmas kísérletként írnám le. Az írás és a rendezés két eltérő attitűdöt igénylő feladatkör. Az író sokkal közelebb áll egyébként a színészek megközelítéséhez, a karakterek belső útjából indul ki, rendezőként viszont muszáj egy átfogó, objektív megközelítést alkalmazni. Azt vettem észre, hogy egyszer csak átváltottam, és már az olvasópróbán is úgy tudtam viszonyulni a saját szövegemhez, mintha másvalaki írta volna. Nagy könnyebbség volt viszont az, hogy ha felmerült bármilyen változtatás, nem kellett messzire menni, hogy megkérdezzük az írót.
