Bemutattuk a Déryné ifjasszonyt

A Déryné Program társulata, a nagy sikert aratott János vitéz után, Herczeg Ferenc: Déryné ifjasszony című népszínművéből készült produkciójával tisztelgett a Program névadója előtt. A darabot Vidnyánszky Attila rendezésében mutatták be 2020. szeptember 18-án, a százhalombattai Barátság Kulturális Központban.

A produkció fővárosi bemutatójára 2020. október 8-án a Nemzeti Színházban kerül sor.

Herczeg Ferenc: Déryné ifjasszony

„De mi a célja az örökös kóborlásnak? (…) Talán semmi. Olykor mégis azt hiszem, van valami titokzatos célja. Olykor úgy gondolom, mi egy láthatatlan kincset viszünk magunkkal, amelynek bizonyos időre el kell érkeznie valahova. Most mi visszük, – ha kidőlünk, vállára veszi más, – de egyszer csak elérkezik oda, ahol szükség van rá.” 

A magyar nyelvű színjátszás kivívóiként tiszteljük a vándorszínészeket, ezeket az eltökélt alakokat, köztük az olyan nagy formátumú személyiségekkel, mint Déryné is volt. Az előadás főhajtás a magyar színjátszás hőskora előtt, ahol romantikus szerelmek, nagy fellángolások, szenvedélyes viszonyok szövevényében hol küszködnek, hol csatát nyernek hivatásuk, a magyar nyelvű színjátszás ügyéért folytatott küzdelemben.  A színpadon megelevenedő milliőt átszövi a színház erejébe vetett hit, ezért a láthatatlan bizonyosságért zajló folytonos törekvés, melyben ki-ki a maga tehetségével, leleményességével vagy éppen fondorlatával próbál érvényesülni. Herczeg Ferenc kalandokkal, tréfákkal, felfokozott érzelmekkel kikövezett színművét a színészek hangszeres játéka teszi még virtuózabbá.

SZEREPOSZTÁS

Gróf Szepessy Teodor – JANKA BARNABÁS

A Grófné – SZEMERÉDI BERNADETT

Aladárka, kis fiuk – TURI CSONGOR/DÁNYI BENCE

Thuretzky – SZÉPLAKY GÉZA

Etelka, a felesége – FABÓK MARIANN

Gabi, gyámfiuk – HORVÁTH MÁRK

Déryné – TARPAI VIKTÓRIA

Szentpétery Zsigmond – DÁNIELFY GERGELY

Szentpétery Zsuzsika – VAS JUDIT GIGI

Kilényi – HAVASI PÉTER

Luby – TURI BÁLINT

Lubyné – LOSONCZI KATA

Gál – DÁNYI KRISZTIÁN

Nimling – IVASKOVICS VIKTOR

A fuvaros – HABODÁSZ ISTVÁN

Jankó, huszár – KÁRPÁTI BARNABÁS

Borcsa, szolgálóleány – GULYÁS GABRIELLA/BÁCSI BERNADETT

 

Rendezőasszisztens – KERNÁCS PÉTER

Jelmeztervező – KISS ZSUZSANNA

Díszlettervező – CSÍKI CSABA

RENDEZŐVIDNYÁNSZKY ATTILA

 

Színház mindenkinek!