Sajtóközlemény

A március elején indult Déryné Program előkészítő munkái a célegyenesbe érkeztek, a program új szakaszba lépett. Az elmúlt három hónapban a Déryné Program háttérmunkálatai során elkészült a Déryné Online projekt, lezárultak az első jelentkezések, – összesen 752 – amelyek alapján a szakmai bizottság kiválasztotta az egyes alprogramokba bekerült produkciókat, alkotókat. Elkezdődött az utaztatások szervezése. Megalakult a saját társulat és jelenleg az első bemutatónk próbafolyamatai zajlanak.

A „Színház mindenkinek!” szlogen jegyében, a Déryné Program megalkotta online megjelenési lehetőségeinek széles körét is. A cél az volt, hogy olyan szórakoztató, hasznos ugyanakkor értékadó anyagok készüljenek, amelyek kiegészítő anyagokként beilleszthetőek az oktatásba, vagy segítik az otthoni szabadidő tartalmas eltöltését. Elsősorban saját társulati tagjaink részvételével hoztunk létre olyan tartalmakat, amelyek hatékonyak lehetnek a felhasználók képesség- és kompetenciafejlesztése terén, nem utolsó sorban pedig népszerűsítik az előadóművészeti szféra tevékenységét és ismertségét. Az online tartalmakat sorozatok formájában tesszük majd közzé.

A Déryné Program felhívására összesen 116 olyan előadó-művészeti intézmény és művészeti társulás jelentkezett, amelyek szívesen vállalkoznak arra, hogy előadásaikat a székhelyükön kívül, Magyarország kisebb településein eljátsszák. Összesen 381 produkció került regisztrálásra, melyből végül a szakmai elbírálás után 41 előadás került az Országjárás alprogram előadásai közé. A cél egy műfaji sokszínűséggel bíró lista összeállítása volt, ahonnan a programba bekerült befogadó intézmények választhatnak. A kiválasztott produkciók között található általános iskolásoknak szóló táncjáték, családi zenés mesejáték, színmű, bábelőadás, tragikomédia, történelmi játék, vígjáték, dráma, hősköltemény és musical is. A teljes lista megtekinthető a Déryné Program honlapján.

A Déryné Program felhívást intézett azon magyarországi befogadó intézmények, állandó vagy időszakos játszóhelyek felé, amelyek minőségi színházi előadásokat szándékoznak műsorra tűzni. Ennek eredményeképpen 340 jelentkezés érkezett a programban való részvételre, velük elkezdődött az egyeztetés.

A Déryné Program elindította a Barangoló alprogramját is, ahová olyan pályájuk elején lévő előadóművészek, fiatal – kőszínházi struktúrán kívüli – művészi társulatok, alkotóközösségek jelentkezhettek, akik lehetőséget kerestek saját előadásterveik megvalósításához. Összesen 31 jelentkezés érkezett, melyből a bizottság 6 db produkció megvalósítása mellett döntött.

Megalapítottuk a Déryné Program 14 fős saját társulatát, mellyel évi 3-5 bemutató létrehozását és a program keretében folyó tájolását valósítjuk meg. A társulat tagjai Losonczi Kata, Szemerédi Bernadett, Tarpai Viktória, Vas Judit Gigi, Dányi Krisztián, Havasi Péter, Ivaskovics Viktor, Janka Barnabás, Széplaky Géza, Turi Bálint valamint a Kaposvári Egyetem Bozsik Yvett és Bakos-Kiss Gábor vezetésével, 2017-ben indult osztályának hallgatói, Gulyás Gabriella, Dánielfy Gergő, Horváth Márk és Kárpáti Barnabás.

Múlt héten elkezdődtek az első bemutatónk, Herczeg Ferenc: Déryné Ifjasszony című előadás próbái a Nemzeti Színházban. A produkciót Vidnyánszky Attila rendezi. Párhuzamosan a következő bemutató előkészítése is zajlik. A János vitéz missziót Berettyán Nándor viszi színre. Mindkét premier a nyár közepére várható.

A program weboldala az egyik legfontosabb információs felület, ebből adódóan egy egyszerű, jól felépített, informatív platform létrehozása volt a cél. Fontos, hogy egy automatizált rendszert építettünk fel, amely adat vezérelt, ügyfélkapcsolat-kezelés támogatott folyamatokat építettünk bele, így biztosítva a jelentkezés- elbírálás folyamatának gördülékenységét.

A program hosszútávú vízióval bír, ez tetten érhető lesz mind az online, mind az offline kiegészítő kommunikáció terén. Bízunk benne, hogy a közeljövőben bemutathatjuk a Déryné Program fizikális terét is, amely majd otthont ad a művészeti munkának. A jelenre koncentrálva kijelenthetjük, hogy eldördült a startpisztoly, a program megvalósításának következő szakaszába léptünk, mely során koordinációs és támogató szerepével, az országos utaztatásokkal, az új produkciók létrehozásával az újra induló szakmai élet katalizátora lesz a Déryné Program.