A KultUp lehetőséget biztosít arra, hogy az élmény- és drámapedagógiai nevelés eszközeivel, kulturális élményeken keresztül a minőségi tartalomfogyasztás igényét közvetíthesse a középiskolások felé. Várnagy Andreával és Fekete János Jammallal a Deszkavízió beszélgetett.
Mindketten a zenés élet jeles képviselői vagytok. Hogyan jött az életetekbe a zene, és mit jelent számotokra?
Fekete János Jammal: Klisének hangzik, de számomra a zene a minden. Zenész családban nőttem fel – ez egyszerre áldás és nehézség is lehet. Nyolcévesen láttam a nagybátyámat dobolni a tévében, akkor döntöttem el, hogy én is dobos leszek. Apukám jazztrombitás, sokat segített a tanulmányaim során, persze, tinédzserként nem mindig fogadtam meg az ő tanácsát, aminek részben az volt az oka, hogy hozzám közelebb állt a funky, a rap, a soul vagy az R’n’B. A beatboxszal, vagyis a szájdobbal általános iskolásként találkoztam először, de a löketet az adta meg, amikor 19-20 éves koromban második helyezést értem el egy versenyen. A Kőbányai Zenei Stúdióban dobszakon végeztem, a dob és a beatbox azóta is folyamatosan az életem része – hol az egyik, hol a másik kerül előtérbe. Most éppen a szájdob.
Várnagy Andrea: Emlékszem a kiskori élményeimre, amikor a nagymamám a hajam fésülése közben gyönyörűen énekelt; a zene már akkor megérintette a lelkemet és megéreztem, hogy ez a misztikum mennyi csodát és titkot rejt. A zeneiskolában a hangszerválasztáskor engem leginkább a zongora vonzott a sok-sok fekete-fehér billentyűjével; az a hangszer, amely nem csupán egy dallamot tud énekelni, hanem önmagát is tudja kísérni. Hiszem, hogy egy kiváló pedagógus kisugárzása is rendkívüli módon tud hatni a gyermekek személyiségfejlődésére, a zeneiskolai éveim alatt egy kedves zongoratanárnőm irányította a figyelmemet arra, hogy ha Bachot, Mozartot, Beethovent vagy Liszt Ferencet hallgatunk, játszunk, egy olyan csodákkal teli világba léphetünk, ami színesebbé és szebbé teszi az életünket.
A Déryné Program által életre hívott KultUp alprogramnak köszönhetően több iskolába is ellátogattok. Jammal, a te foglalkozásod az irodalmat, verseket és a zenét helyezi kapcsolatba, és természetes behozod a beatboxot is. Hogyan néz ki egy óra nálad?
Először bemutatom nekik a hangszeremet, a beatboxot – ilyenkor történik az első rácsodálkozás. A második akkor jön, amikor kiderül, hogy több mindent is csinálok egyszerre: nemcsak dob- és basszushangokat utánzok, hanem elkezdek például autókázni. Azáltal, hogy kialakítok egy történetet, egyrészt létrejön egy interaktív játék a diákokkal, másrészt ráébrednek arra, hogy a zene mindenhol körülvesz bennünket. Beszélgetünk arról is, hogy ki milyen zenét hallgat, mutatok nekik pár popslágert, megfigyeljük, hogy kiből milyen érzést vált ki. A tényleges foglalkozás pedig abból áll, hogy kiválasztok négy slágert, valamint hozok két Petőfi-verset. Ezeket megpróbáljuk a zenékhez társítani, és megfigyeljük, hogyan változik a tartalma, az üzenete. A foglalkozás célja tulajdonképpen az, hogy a gyerekek meglássák: ahogy a versszövegre hatással van a zene, úgy hatással van ránk is: nem mindegy, hogy milyen zenét hallgatunk például iskolába menet.
Andrea, ha jól tudom, te a klasszikus zenére helyezed inkább a hangsúlyt. Milyen művekkel foglalkoztok?
Várnagy Andrea: A KultUp alprogramba való bekapcsolódás érdekes kihívás volt számomra, ugyanis a felkérés úgy szólt, hogy az előadásom témája a magyar zeneszerzők és ars poeticájuk legyen. Ezért a fókuszba a magyar népzene, valamint Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán munkássága került, akiknek nevét az egész világon ismerik és méltán lehetünk büszkék rájuk. Különös ajándék, ahogy a diákokkal a foglalkozás során együtt énekelhetjük az egyik legszebb magyar népdalt, a Tavaszi szél vizet áraszt-ot, varázslatos élmény, amikor egy osztálynyi gyermek közösen énekel, bátran, nyitott szívvel és lélekkel. Az óra végén rámutatok arra, hogy a népzene hagyományai, nyomai nemcsak a klasszikus zenében, hanem a könnyű zenében is fellelhetőek. Érdekes utat járunk be 45 perc alatt a Tavaszi széltől Liszt II. Rapszódiáján át a 67-es útig.
Milyen visszajelzések érkeznek a foglalkozás sikerességét illetően?
Várnagy Andrea: A kapcsolódás a közönséggel viszonylag rövid időn belül meg tud történni. A gyerekeknek különleges csápjaik vannak, és amikor kiállsz eléjük, és megérzik, hogy hiteles vagy, hogy egy csodavilágot akarsz mutatni, akkor veled tartanak. Az élmények hatására megerősödik bennem, hogy ha bevezetjük őket a művészet örömébe, az egy különleges összekapcsolódás, hiszem, hogy a KultUp-nak ezért is van létjogosultsága és nagyon jó érzés, hogy ennek részese lehetek.
A teljes interjú deszkavizio.hu-n olvasható.