Doja a cigánytündér – káprázatos táncszínházi előadás született a Barangoló alprogramban

Szerelem, árulás, csodatételek, sírás, nevetés, és sok-sok tánc – óriási közönségsiker mellett, telt ház előtt mutatkozott be november 20-án a Cervinus Teátrumban a DOJA A CIGÁNYTÜNDÉR című táncjáték.

A Czinka Társulat előadása a Barangoló alprogramban született, a pályakezdő társulat első produkcióját Oláh Márkó állította színpadra, a jelmezeket, kellékeket Balázs Henrietta, a díszletet Budai Károly álmodta meg.

Doja a cigánytündér mesében az egyik legfontosabb motívum a vándorlás, amikor egy közösség nem tud fennmaradni Doja hosszú haján, ehelyett szétszóródnak a világban és „a keserű sors” az, hogy megtalálják egymást.

A mese arra is választ kínál, hogy honnan származhat, a cigányság, illetve a cigányságot alapvetően meghatározó tapasztalatok honnan eredhetnek. Egy olyan szigetre került a közösség, ahol biztonságban lehettek, de úgy döntenek, mégis inkább tovább vándorolnának, hisz ehhez vannak szokva.

A táncjátékban megmutatkozik a roma tánc hagyománya.

TÁNCOSOK:

Király Enikő, Csernus Nándor, Eva Rorian Javorská, Máté Szabina, Liska Janka, Palyov Attila, Balázs Viola, Fabó Marcell, Árgyelán Edina Kitti, Strassburger Csaba, Teremy Dorka, Balla Lili, Boldizsár Nóra, Teremy Samu

ALKOTÓK:

Rendező/koreográfus: Oláh Márkó

Rendező asszisztens/koreográfus: Szabó Róbert

Dramaturg: Eva Rorian Javorská

Zenei összeállító: Oláh Gergő

Jelmez: Balázs Henrietta

Díszlet: Budai Károly

Szakmai tanácsadó: Nyári Oszkár

Hangtechnikus: Kiss László

Fénytechnikus: Valach Vendel

Gratulálunk az alkotóknak, táncosoknak!

Színház mindenkinek!