A Barangoló alprogram keretében, Jaroslav Hašek klasszikusából született előadás Kaj Ádám rendezésében. A Švejk című dark operett bemutatója november végén volt a Térszínházban. A rendezővel a Papageno beszélgetett, többek között arról, hogy mit szimbolizál ma az ikonikus cseh figura.
– Mit jelentett, hogy a Barangoló alprogram részeként készül az előadás?
– Mind a Déryné Program, mind pedig a Térszínház részéről különleges alkotótársakkal dolgozhatok. Akit külön megemlítenék a Déryné részéről az Kozma András dramaturg, ennek az előadásnak a mentora, illetve Kolti Helga mentor supervisor. Hihetetlen, nagyon megható az a figyelem, gondoskodás, törődés, amivel felénk fordultak. Kíváncsiak, nyitottak, hogy miben tudnak segíteni. Bármikor konzultálhatunk. Példaértékű az, ahogy ők a szakmán belül figyelnek a fiatalokra. Ezért is biztatok minden fiatal művészt és alkotót, hogy jelentkezzen a Barangoló alprogramba.
Azt gondolom, hogy ez egy új irány, amit a Déryné képvisel, hogy a minőség a legfontosabb – az utaztathatóságot, kivitelezhetőséget is szem előtt tartva -, hogy ne menjünk szint alá. Hogy a magyar irodalom, vagy a klasszikus világirodalomnak alkotásai eljussanak olyan településekre, ahol nincs színházba járási lehetőség és így juthatnak színházi élményhez. Én ezt a törekvést demokratikusnak látom, hogy minél többen juthassanak színházi élményhez.
– Miért érezte aktuálisnak Hašek történeteit?
– A háború mindig egy aktuális értelmezést ad a Švejknek. Nagyon érdekes, ahogy Hašek hozzááll a háború kérdéséhez: a humor felől közelíti meg és próbálja feloldani ezt a szörnyűséget.
– Az előadás új szempontból közelít a műhöz. Mi lett ez az új megközelítés és mi ihlette?
– Fekete-fehér filmeket idéz a képi világa, de egy-két helyen hangsúlyos lesz a piros szín. Számomra maga a szöveg hozta a műfajt. Az egészben érzek egy filmszerűséget, akár ez egy road movie-nak is értelmezhető: elindulunk Prágából, aztán bolyongások után megérkezünk a frontvonalra, majd azzal folytatódik, hogy Švejk orosz hadifogoly lesz.
Illetve én Lukáš és Švejk figurát, egy közép-európai Stan és Pan-nak is látom. Pont ellentétesek, de hihetetlenül kiegészítik egymást. A keményvonalas katona, aki abszolút pontos, praktikus, tüchtig és Švejk, ez az igazi bohém, de nagyon működnek együtt. A két színész, Szondi Tamás és Öller Roland is nagyon jó páros.
Formailag is van kísérlet a részünkről: egy kocsmatérben játsszák el az egész történetet, a bútorok mozgatásával, világítással és egyéb effektekkel, illetve színészi játékkal jelezzük a vonat utat, a Kehely kocsmát, a munkásszobáját, a frontot.
Önmagában izgalmassá teszi, hogy a színészek közül mindenki folyamatosan bent van a színpadon. Szegények, amikor először meg tudták páran a szívükhöz kaptak, de elkezdték élvezni.
– És énekelnek is, ha hihetünk a színlapon a sajátos műfaj megjelölésnek.
– Fognak énekelni és végig a színpadon lesz egy zenekar is. A dark operett egy műfaji találmány, de egyébként zenés monarchia sirató alcíme. Táncdalba oltott zene fúvósokkal. Nem a ’60-as, ’70-es évek táncdalai, hanem a történet eredeti korszakának, az 1910-es, 1920-as évek zenei világa egy kicsit megspékelve modern hangzással.
A dark operett arra vonatkozik, hogy az operett francia eredetű, mégis az osztrák-magyar monarchiának lehet mondani, a nagy találmány. Ha akarom, akkor Lukáš és Švejk picit fordított operett felosztású karakterek. Itt a táncos-komikus a főszereplő, és nem a bonviván.
Én bízom benne, hogy egy különleges Švejket fog látni a közönség. Kellő optimizmussal és talán humorral állunk hozzá, mert reméljük, még nevetni is fognak. A színészeken ezt látom, hogy ritkán nevettünk ennyit egy próbafolyamaton.
A teljes interjú a papageno.hu-n olvasható.