Május 21-én a Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházában mutatják be Molière Tartuffe című klasszikusát a Barangoló Előadásműhely mentorprogram keretében. Dózsa Zoltán László rendezésében készülő előadás célja, hogy fiatal alkotói csapatok számára szakmai támogatást és alkotói teret biztosítson klasszikus és kortárs művek újraértelmezéséhez. A közelgő bemutató kapcsán Pindroch Csabával beszélgettünk a szerepről, Molière időtlenségéről és a készülő előadás különleges kihívásairól.
Mi az aktualitása ma ennek a több mint 360 évvel ezelőtt írt darabnak?
Korábban már két Molière-főszerepet játszottam, de valamiért egyiknél sem éreztem azt a belső biztonságot, amit most a Tartuffe kapcsán. Ez számomra Molière legszebb darabja. Olyan emberi mélységeket rejt, amelyek messze túlmutatnak a komédia műfaján.
Különösen megragadott az a gyönyörű szerelmi vallomás, amelyet az író Tartuffe szájába ad. Ez rögtön komoly kérdéseket vet fel: ha ez a figura pusztán egy aljas csaló volna, miért kapna ilyen költői pillanatot? Én úgy érzem, ettől válik igazán összetetté.
Ebben az előadásban egy kicsinyes túlélőként közelítem meg, akit váratlanul megtalál a szerelem. És éppen ez okozza a vesztét. Mert azt gondolom, hogy minden ember – legyen akár csirkefogó vagy szent –, ha szerelmes lesz, gyerekké válik.
A darab aktualitása pedig nyilvánvaló: Molière pontosan mutatja meg, hogyan lehet nagy szavak, erkölcsi vagy vallási köntös mögé bújva saját érdekeket érvényesíteni. Ez az emberi működés nem változott.
A darabban feleségével játszik együtt. Ez könnyebbséget vagy plusz kihívást jelent?
Alapvetően könnyebbséget. Már van közös színpadi múltunk, és ez nagyon különleges bizalmat ad. A próbán természetesen nem férjként és feleségként vagyunk jelen, hanem színészként, de kétségtelen, hogy jobban rezdülünk egymásra.
Külön izgalmassá teszi a helyzetet, hogy ebben az előadásban egyfajta alternatív szerelmi vallomás születik meg köztünk a színpadon. Ez ad egy nagyon sajátos töltetet a jeleneteknek.
Miben látja Tartuffe figurájának időtlenségét? Mitől lehet ma is ismerős, akár zavarba ejtően aktuális ez az alak?
Attól, hogy a figura által képviselt mechanizmus örök. Tartuffe a pofátlanságig magabiztos, és éppen az teszi veszélyessé, hogy képes úgy kimondani dolgokat, mintha azok megkérdőjelezhetetlen igazságok lennének.
Molière nem egy korszakról írt, hanem az emberi természetről. Ezért lesz mindig aktuális.
A darab egyszerre komédia és társadalmi látlelet. Színészként hogyan lehet egyensúlyt teremteni a humor, az irónia és a karakter fenyegetettsége között?
Ez nem elsősorban a színész dolga. Egy színésznek az a feladata, hogy tisztességesen eljátssza a szerepet.
Én hiszek abban, hogy egy igazán nagy mű önmagában hordozza a kulcsot. Nem kell ráerőltetni modernizálást. Ha a szöveg jó, minden benne van. Molière emberi igazságai önmagukban működnek.
A produkció a Barangoló Előadásműhely mentorprogram keretében készül. Mit jelent ez a létrehozás szempontjából?
A Barangoló olyan szakmai közeget biztosít, amelyben valódi alkotói munka tud megszületni. Nem csupán egy bemutató létrehozásáról van szó, hanem arról a folyamatról is, amelyben egy előadás szakmailag kiforrhat, és hosszabb távon is életképes maradhat.
Az ilyen mentorprogramok azért különösen fontosak, mert teret adnak az elmélyült munkának, és lehetőséget teremtenek arra, hogy klasszikus művek új értelmezései szülessenek meg.
A Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházában mutatják be az előadást. Mit ad egy ilyen történelmi tér az alakításhoz?
A tér önmagában inspiráló, és a korhű közeg sokat segít a darab világának megteremtésében.
Ugyanakkor Tartuffe figuráját vizuálisan szeretném kissé elmozdítani: egyfajta spirituális vezetőként, szektavezérszerű karakterként képzelem el. Fontos, hogy érzékelhető legyen: nem papról van szó, hanem rendkívül intelligens, a helyzeteket pontosan felismerő szélhámosról.
Mit szeretne, hogy a nézők magukkal vigyenek az előadásból?
Régebben azt gondoltam, hogy a színésznek valamit üzennie kell. Ma már nem így látom. Az üzenetet Molière már megírta.
A mi feladatunk annyi, hogy a lehető legpontosabban és legőszintébben belesimuljunk abba a formába, amit ő megalkotott. Hogy mennyire sikerül, az majd a közönséggel való találkozás pillanatában derül ki. Ettől élő és ettől gyönyörű a színház.