Több mint 11 ezer látogatóval zárult a hatodik Déryné Fesztivál – Rekordot döntött a négynapos kulturális rendezvény, amely több mint ötven ingyenes programmal várta a közönséget

Több mint 11 ezer látogatóval zárult a hatodik Déryné Fesztivál. Július 15. és 18. között Sátoraljaújhely és a Zemplén négy napon át a színház, a zene, a néptánc és a közösségi élmények találkozóhelyévé vált. A több mint ötven ingyenesen látogatható program minden korosztály számára tartalmas kulturális élményeket kínált, és a fesztivál történetének egyik legsikeresebb évét hozta el.

A fesztivál négy napja alatt a helyszínek folyamatosan megteltek élettel. A Kossuth Lajos Művelődési Központban a Déryné Társulat Tamási Áron Csalóka szivárvány című előadásával nyílt meg a fesztivál, majd ugyanitt Pataki Szilvia főszereplésével a Blaha Lujza és a piros bugyelláris című produkció volt látható. A nagy nyári meleg ellenére mindkét előadás telt ház előtt zajlott.

Pataki Szilvia: Blaha Lujza és a piros bugyelláris
Pataki Szilvia: Blaha Lujza és a piros bugyelláris

A Völgyszínházban az Indulhatunk, Edit néni?, a Tabán Néptáncegyüttes Falusi ízek című folklórestje, valamint a Déryné Társulat Chioggiai csetepaté című produkciója vonzotta a közönséget. Az ülőhelyek hamar elfogytak, így sokan állva követték az előadásokat. A néptáncprodukció különleges színfoltként mutatta meg a magyar tánchagyomány gazdagságát és erejét.

Tabán Néptáncegyüttes: Falusi ízek
Tabán Néptáncegyüttes: Falusi ízek

„Hat éve járok a Déryné Fesztiválra, és az egyik legszebb dolog, amit látok, hogy évről évre egyre több ismerős arc tér vissza. Vannak nézők, akikkel már az első fesztivál óta minden évben találkozunk, és ma már úgy köszönünk egymásnak, mint régi barátok. Ettől válik igazán különlegessé ez a fesztivál: nemcsak előadásokat és programokat ad, hanem olyan közösséget teremt, ahová jó visszatérni. Szerintem ennél nagyobb sikere nem is lehet egy fesztiválnak” – fogalmazott Janka Barnabás, a Déryné Társulat színésze, aki mind a hat Déryné Fesztiválon jelen volt.

Az Ungvári Borterasz a fesztivál négy napja alatt a zenei programok egyik központi helyszínévé vált. A koncertek különleges hangulatban zajlottak, a közönség pedig együtt énekelve és táncolva élte át a zempléni nyári esték atmoszféráját. Dánielfy, a 4S Street, a Bohemian Betyars, a Szabó Balázs Bandája, a The Biebers és a Cimbaliband fellépései egyaránt nagy sikert arattak.

Dánielfy
Dánielfy

Dánielfy számára nem volt ismeretlen a fesztivál közönsége, hiszen visszatérő fellépőként érkezett Sátoraljaújhelyre. „Nagyon jó érzés volt ismét visszatérni a Déryné Fesztiválra. Egy olyan közönséghez érkeztünk, amely már ismer bennünket, mégis minden alkalommal új energiát ad a találkozás. Amikor megszólalt a zene, együtt mozdult az egész tér, és ez az, amiért igazán szeretünk koncertet adni. Jó látni, hogy a fesztivál évről évre egyre több embert szólít meg, és öröm volt ismét ennek a közösségnek a részévé válni” – mondta Dánielfy.

Különleges pillanatot jelentett a Déryné Zenekar első fesztiválfellépése is. A formáció koncertjét a közönség nagy szeretettel fogadta, az ismerős dallamok és a zenekar sajátos hangzásvilága pedig hamar megtalálták az utat a fesztiválozókhoz.

Déryné zenekar
Déryné zenekar

A Zsólyomkai pincesor a fesztivál intimebb hangulatú zenei programjainak adott otthont. A történelmi pincesor különleges atmoszférájában Újhelyi Kinga és a Varga Tivadar Trió Jazzy-estje, valamint a Humor a zenében című produkció várta a közönséget Szecsődi Ferenc és Benedekfi István közreműködésével. A programsorozatot Papp Sándor gitárművész koncertje zárta.

A Déryné Program mozgó színháza, a Theater Wagen idén is útnak indult, hogy a színházi élményt a fesztivál központi helyszínein túl is elérhetővé tegye. A Fabók Mancsi Bábszínháza Hollóházán, Mikóházán, Karcsán és Füzérradványban is előadásokkal várta a közönséget.

Széphalom a családok egyik kedvelt találkozóhelyévé vált. A Vitéz László alprogram helyszínén bábelőadások, játékok, népi játszóház, kézműves foglalkozások és interaktív programok várták a gyermekeket. A sokszínű kínálatnak köszönhetően a legkisebbek egész nap tartalmasan tölthették az időt, miközben játékos formában találkozhattak a színház, a zene és a magyar néphagyomány világával.

„A legszebb pillanatokat mindig az jelenti, amikor látjuk, hogy a gyerekek valóban belefeledkeznek abba, amit csinálnak. Hol egy bábelőadás előtt ülnek teljes figyelemmel, hol egy kézműves foglalkozásban merülnek el, máskor pedig egyszerűen csak játszanak és felfedezik a körülöttük lévő világot. Jó volt látni, hogy Széphalmon minden család megtalálhatta a számára legérdekesebb programot. Ha a gyerekek örömmel találkoznak a kultúrával, akkor máris megszületett valami fontos” – fogalmazott Écsi Gyöngyi, a széphalmi program egyik alkotója.

Széphalom
Széphalom

A fesztivál hagyományaihoz híven idén is megemlékeztek Kazinczy Ferenc szellemi örökségéről: Széphalmon ünnepélyes keretek között koszorút helyeztek el sírjánál. A Déryné Társulat erre az alkalomra ünnepi műsorral készült, amely a magyar nyelv, az irodalom és a színház közös értékei előtt tisztelgett. A megemlékezés méltón kapcsolta össze Kazinczy Ferenc szellemi örökségét a Déryné Program küldetésével: a magyar kultúra értékeinek megőrzését és továbbadását.

„A több mint 11 ezer látogató azt mutatja, hogy a Déryné Fesztivál mára valódi közösségi eseménnyé vált. A telt házas színházi előadások, a zsúfolásig megtelt koncerthelyszínek és a családi programok iránti folyamatos érdeklődés egyaránt azt bizonyítják, hogy a közönségnek igénye van a magas színvonalú, sokszínű kulturális programokra. Különösen fontos számunkra, hogy mindezt ingyenesen kínálhattuk. A Déryné Fesztivál számunkra a Déryné Program egész éves munkájának esszenciája: a kultúra nemcsak élményt ad, hanem kapcsolatokat épít, közösségeket formál és hidakat teremt emberek, települések és közösségek között. Ez az a küldetés, amelyet a Déryné Fesztivál hat éve képvisel, és amely évről évre új találkozásokkal, közös élményekkel és maradandó pillanatokkal gazdagítja a közönséget” – hangsúlyozta Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója.