„Sokszor csak későn vesszük észre, a jeleket, hogy valaki bajban van, vagy egyszerűen nem figyelünk eléggé egymásra. Az Édes Anna történetében is ott van ez a gondolat: mi történik, ha valaki mellettünk szenved, és mi nem ismerjük fel időben, milyen súlyos helyzetben van?” Az Édes Anna című előadásról és Kosztolányi ma is érvényes kérdéseiről beszélgettünk Kaj Ádám rendezővel, aki a Barangoló alprogram Előadásműhely keretén belül állította színpadra Kosztolányi klasszikusát. A Babits Mihály Színházi és Kulturális Egyesület egyfelvonásos produkciója különleges formában közelít a történethez: a múlt eseményei egyfajta bírósági rekonstrukcióként elevenednek meg a színpadon, miközben a közönségnek lehetősége nyílik arra, hogy kérdéseket fogalmazzon meg, és hogy a saját nézőpontjából gondolja tovább a látottakat.

Miért éppen az Édes Anna történetével jelentkeztek a Mentorprogramba?
Az idei évadot már gyermek- és ifjúsági színházként kezdtük, ez egy tudatos profilváltás része. Fontosnak tartom, hogy olyan művekhez nyúljunk, amelyek valóban megszólítják ezt a korosztályt, és amelyek a fiataloknak, illetve a velük foglalkozó pedagógusoknak is adhatnak valamit.
Azt tapasztaljuk, hogy egy-egy regény elolvasása után sokszor maga a megértés is nehézséget okoz. A színház ebben is segíthet: közelebb hozhatja az alapművet, átélhetővé és befogadhatóvá teheti. Én ezt egyfajta küldetésnek érzem.
Amikor azon gondolkodtam, milyen történetet vigyünk színpadra, Kolti Helga segítségét is kértem. Az Édes Anna pedig valahogy azonnal megszólított. Régóta szeretem és foglalkoztat ez a regény, így amikor ez a lehetőség felmerült, természetes választásnak tűnt.
Az előadás különleges keretet kapott: a történet egyfajta bírósági rekonstrukcióként bontakozik ki. Miért ezt a formát választották?
Fontos pontosítani, hogy ez nem egy hagyományos bírósági tárgyalás. Inkább úgy képzeljük el, mintha színházilag újra játszanánk a történteket. Édes Anna megérkezésétől indulunk, végig követjük az eseményeket egészen a gyilkosság pillanatáig, majd ebből bontakozik ki a különleges bírósági helyzet.
Talán az egész regény egyik legfontosabb kérdése is ehhez kapcsolódik: miért tette? Kosztolányi rendkívül izgalmasan úgy írja meg ezt a történetet, hogy maga sem foglal egyértelműen állást.
Anna beismeri a tettét, de arra, hogy miért követte el, nincs egyetlen megfejtés. Éppen ezért ahány olvasó, annyiféle értelmezés születik.

Önt személy szerint mi érdekli leginkább ebben a kérdésben?
Az, hogy mit gondolnak erről a mai fiatalok. Hogyan látják Édes Anna tettét? Mit kérdeznének tőle? És mit kérdeznének a történet többi szereplőjétől?
A regény rendkívül sok témát vet fel. Megjelennek benne a társadalmi különbségek, a politikai változások, az emberi kapcsolatok, a gyermek elvesztése, az erkölcs és az emberség kérdései. Ezek között szerintem ma is számos olyan van, amely a fiatalokat is megszólíthatja.
Én pedig kíváncsi vagyok arra, milyen válaszokat keresnek minderre.
Ezért kap a közönség is aktív szerepet az előadásban?
Igen. Azt látjuk, hogy amikor fiatalok színházba mennek, sok kérdés marad bennük, amire nincs mindig lehetőségük azonnal reagálni vagy választ kapni.
Sokszor zavarba jönnek, nevetnek, feszengenek, mert olyan helyzetekkel találkoznak, amelyek számukra is ismeretlenek vagy nehezen megfogalmazhatók. Közben az iskolai keretek között sincs mindig idő arra, hogy minden felmerülő témát részletesen átbeszéljenek.
Előadásunkban a bírósági helyzet ehhez ad keretet, ahol lehet kérdezni és beszélgetni. A nézők nem egyszerűen önmagukként, hanem egy adott szerepben is megfogalmazhatják azokat a gondolatokat, amelyek valóban foglalkoztatják őket.
Tehát az előadás nem akar ítéletet mondani Édes Anna felett?
Nem. Legalábbis én nem szeretnék végleges választ adni arra, hogy miért követte el a gyilkosságot.
Van egy értelmezésem, de ez nem kinyilatkoztatás. Szerintem nincs pont a végén.
Én is folyamatosan kérdezek, és elképzelhető, hogy a huszadik előadás után már másként gondolok bizonyos dolgokra, mint amikor létrehoztuk a produkciót.
Talán éppen ez a legizgalmasabb az Édes Annában: hogy nem lehet egyetlen mondattal lezárni.

Az előadás ugyanakkor nagyon mai kérdéseket is vet fel. Mennyire fontos Önnek, hogy ezek a színpadi történeten túl is tovább éljenek a nézőkben?
Nagyon fontos. Számomra például az is lényeges, hogy mennyire figyelünk egymásra.
Sokszor csak későn vesszük észre, a jeleket, hogy valaki bajban van, vagy egyszerűen nem figyelünk eléggé egymásra.
Az Édes Anna történetében is ott van ez a gondolat: mi történik, ha valaki mellettünk szenved, és mi nem ismerjük fel időben, milyen súlyos helyzetben van?
Talán ezért is lehet ma is aktuális Kosztolányi műve. Nem azért, mert kész válaszokat ad, hanem mert arra késztet, hogy körülnézzünk, és feltegyük magunknak is ezeket a kérdéseket.
A látványban is erős kontraszt jelenik meg a szereplők között. Hogyan segíti ez a történet megfogalmazását?
Nagyon szerencsés vagyok, mert kiváló alkotótársakkal dolgozhatok. Polgár Péter látványtervező vizuálisan is erősen megfogalmazta azt a különbséget, amely a szereplők világa között feszül.
Amikor a színészek először felveszik a jelmezeiket, az sokszor már önmagában elindít valamit. A figura egyszer csak elkezd megszületni, a színész másként mozog, másként viszonyul a szerephez.
Ugyanez igaz a zenére is. Bucz Magor munkája sokat hozzátesz ahhoz a hangulathoz és világhoz, amelyet az előadásban szeretnénk megteremteni.

A rendezői koncepció tehát egy közös alkotói folyamat során válik teljessé?
Én alapvetően közös alkotásként tekintek a színházra.
Van egy elképzelésem, egy kép a fejemben, de attól válik igazán élővé, hogy az alkotótársak is hozzáteszik a saját gondolataikat és tehetségüket.
Ha nagyon egyszerűen kellene megfogalmaznom: talán én adom a vázat, de a színészek, a dramaturg, a látványtervező és a zeneszerző együtt töltik meg élettel.
Szalánczi Ágota különösen fontos szerepet töltött be ebben a folyamatban, hiszen ő írta színpadra a művet. A szöveg felől közelítette meg azt az elképzelést, amelyet én rendezőként hoztam, és közben végig fontos szempont maradt Kosztolányi szellemisége is.
Mit jelentett a Barangoló Előadásműhely mentorprogram az előadás létrehozásában?
Mindenekelőtt nagyon hálásak vagyunk azért, hogy ez az előadás megszülethetett.
A támogatás lehetőséget adott arra, hogy tervezni tudjunk, és bizonyos értelemben nagyobbat is álmodjunk. Emellett azonban legalább ilyen fontos volt az a bizalom és szakmai segítség, amelyet a folyamat során kaptunk.
Pál Hajnalka, Kolti Helga és Resetár Dániel folyamatosan támogatták a munkánkat, és bármilyen kérdéssel fordulhattunk hozzájuk. Az előadás szakmai mentora Bakos-Kiss Gábor, aki szintén fontos észrevételekkel segítette az alkotói folyamatot.
Azt gondolom, önmagában az is nagy dolog, hogy ez a produkció ilyen háttérrel megszülethetett.

Mit szeretne, mit vigyenek magukkal a nézők az előadás után?
Nem szeretnék egyetlen üzenetet a nézők kezébe adni.
Ha azonban valami tovább marad bennük, örülnék, ha az az egymásra figyelés gondolata lenne.
Hogy észrevesszük-e, ha valaki bajban van.
Hogy meglátjuk-e a másik emberben az embert.
És ha tanúi vagyunk valaminek, akkor mit kezdünk azzal, amit láttunk.
Talán ezért kell elolvasni és megnézni az Édes Annát is: hogy ne fordítsuk el a fejünket.
Az előadás alkotói
Édes Anna – Murányi Eszter
Vizy Angéla – Szemerédi Bernadett
Vizy Kornél / Báthory Árpád – Bodor Géza
Ficsor / Moviszter Miklós – Csizmadia Gergely
Patikárius János / Bíró – Kárpáti Barnabás
Színpadra írta: Szalánczi Ágota
Látványtervező: Polgár Péter
Zeneszerző: Bucz Magor
Technika: Braun Barna
Rendezőasszisztens: Kucher Zsófia
Rendező: Kaj Ádám

