Anyaöl

Újhelyi Kinga

Országjárás
  • Dancs Rózsa, a valahai sepsiszentgyörgyi magyartanár és  később családanya, mit sem sejtve, saját titkosszolgálati besúgójával élt egy házasságban csaknem húsz éven keresztül. Ebből a rémálomvilágból regényes úton-módon menekült el nyolc és tíz éves gyermekével és jutott el az ausztriai menekülttáboron keresztül egészen Kanadáig. A diktatúra fojtogató szorításában megjárta a poklot más tekintetben is. Rózsának a mindenáron anyaságra vágyástól vezérelten végül is a nyolc terhességéből két esetben sikerült megtapasztalnia az anyaság örömét. Története az ő személyes esetén lényegesen túlmutat: egy korszak, egy hatalom, egy rendszer hatalmas tévedéseit, egy  egész társadalom  szenvedését tárja fel.

    Az első kisbabámat hét hónapra szültem meg a reggeli órákban Sepsiszentgyörgyön – meséli könyvében Rózsa. – A  picit annak rendje és módja szerint inkubátorba helyezték, majd délután  arra lettem figyelmes, hogy az egyik ápolónő azt kiabálja a telefonba, hogy »ez a kölyök megfulladt«. Többször kérdeztem, hogy nem az én kisbabámról van-e szó, de félrelökdöstek a folyosón…”

    A  könyv hiteles lenyomata az Anyaöl c. előadás melynek  minden sora igaz. Háttere az egykori romániai abortusz-törvény, az a bizonyos 666-os Dekrétum . A “szeku” nem játszott kesztyűs kézzel, s nemcsak Tőkés László családjában – túlélni pedig csak az Isten segített.

    Fotók: Máthé András

    Alkotók:

    Anya: Újhelyi Kinga (Jászai Mari-díjas)

    Rendező: Szabó K. István (Jászai Mari-díjas)

    Zeneszerző: Ovidiu Iloc

    Dramaturg: Lőrincz Zsuzsa

     

    Tovább olvasom

Országjárás

Országjárás

Ezt választom

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Jelentkezem

Válasszon helyszínt!

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Sajnos még nincs jóváhagyott befogadóhelye.

Amennyiben már regisztrált, várjon a helyszín jóváhagyására, de ha még nem tette meg, a profilon van rá lehetősége.

Létrehozok egyet

Még nincs helyszíne!

Regisztráljon egy új befogadóhelyet, ahol szeretné, hogy megvalósuljon a darab!

Létrehozok egyet