Egyfelvonásos komédiák

Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház

Országjárás
  • Anton Pavlovics Csehov három művét: A medveA dohányzás ártalmairól és a Leánykérés című alkotásokat két évtizeddel ezelőtt, 1997-ben mutatta be először a társulat Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás sikere azóta is töretlen – nem véletlenül.

    A medve című komédiában Popova Jelena Ivanovna (Szűcs Nelli) gyászoló özvegyként elzárkózik a világ elől, mígnem egy régi adósság ügyén ellátogat hozzá Szmirnov Grigorij Sztyepanovics (Varga József). Az adós és a hitelező vitája a színpadon egyre inkább a nő és férfi klasszikus párharcává, végül szerelmes szenvedéllyé alakul át. A Trill Zsolt által megformált lakáj, Luka karaktere pedig a humor megbízható forrása.

    A dohányzás ártalmairól című monodrámában Nyuhin Ivan Ivanovics (Trill Zsolt) tart kiselőadást a nézőknek. A kedélyesnek tűnő elbeszélése alapján fokozatosan körvonalazódik előttünk egy zsarnoki elnyomásban élő, tehetetlen férj és apa képe. Vallomása életéről, családjáról, eltiport tehetségéről a kezdeti derű után fokozatosan szánalmat, részvétet, szomorúságot ébreszt a nézőkben.

    Leánykérésben Lomov Ivan Vasziljevics (Tóth László) földbirtokos a szomszéd Csubukov (Trill Zsolt) csúnyácska vénlányának (Kacsur Andrea) a kezét szeretné megkérni. Ám ez nem megy zökkenőmentesen a lány, Natalja Sztyepanovna nehéz jelleme miatt. Az első látásra kedves és szelíd kislányból ugyanis a komédia alatt veszekedős, házsártos, sőt, hisztérikus nővé alakuló Natalja sértett büszkeségből elkergeti, majd apja segítségével visszahívja a vőlegényjelöltet.

    Fotók: Eöri Szabó Zsolt

     

    Szereplők:

    Szűcs Nelli (Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész)

    Trill Zsolt (Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész)

    Orosz Melinda

    Tóth László

    Varga József

    Díszlet-jelmez: Balla Ildikó

    Színpadra alkalmazta és rendezte: Vidnyánszky Attila (Kossuth- és Jászai Mari-díjas)

    Tovább olvasom

Országjárás

Országjárás

Ezt választom

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Jelentkezem

Válasszon helyszínt!

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Sajnos még nincs jóváhagyott befogadóhelye.

Amennyiben már regisztrált, várjon a helyszín jóváhagyására, de ha még nem tette meg, a profilon van rá lehetősége.

Létrehozok egyet

Még nincs helyszíne!

Regisztráljon egy új befogadóhelyet, ahol szeretné, hogy megvalósuljon a darab!

Létrehozok egyet