• Szerb Antal írta Petőfi emblematikus művéről:”A magyar irodalomnak vannak sokkal nagyobb szabású alkotásai, mint a János vitéz. De a János vitéz az, amit az ember szeretne odaajándékozni külföldi ismerőseinek, hogy megérezzék a magyar népjelleg melegségét, humorát, semmihez sem fogható báját, hogy megérezzék a magyar szívverését. Ebben a műben csodálatosan együtt van a magyar föld valósága és a magyar lélek álma. Ilyesmi, mint a János vitéz, a legnagyobbaknak is csak egyszer sikerül”.

    „Én vagyok János vitéz” – mondják sorban az előadás színészei a „János vitéz misszió” című előadásában. A Déryné Program előadása rendhagyó formában, egy óra leforgása alatt kívánja bemutatni a nézők számára Petőfi Sándor halhatatlan klasszikusát. Az előadás nem csupán az iskoláskorúak, hanem az egész család számára maradandó élményt nyújt, lendületes, fiatalos játékmódjával.

    Jancsi                                                                      HORVÁTH MÁRK

    Iluska                                                                       VAS JUDIT GIGI

    Boszorkány                                                             LOSONCZI KATA

    Huszárkapitány                                                      JANKA BARNABÁS

    Francia király                                                          IVASKOVICS VIKTOR

    Francia királylány                                                   TARPAI VIKTÓRIA

    Zsiványvezér, huszár                                              SZÉPLAKY GÉZA

    Gazda, zsivány, huszár                                           TURI BÁLINT

    Gazdaasszony, magyar lány, francia lány             SZEMERÉDI BERNADETT

    Öreg halász, zsivány, huszár                                  DÁNYI KRISZTIÁN

    Török vezér, zsivány                                                 HABODÁSZ ISTVÁN

    Zsivány, huszár, török                                              HAVASI PÉTER

    Szerecsen király, magyar lány, francia lány         GULYÁS GABRIELLA

    Zsivány, huszár, török                                            KÁRPÁTI BARNABÁS

     

    Jelmez:                                                                     GYÖNGYÖSI RENÁTA

    RENDEZŐ:                                                                 BERETTYÁN NÁNDOR

  • Alapadatok

    Szervezet neve:Déryné Művészeti Nonprofit Kft.
    Előadás címe:János vitéz
    Szerző:Petőfi Sándor
    Előadás műfaja:Színmű/Kamaradarab
    Előadás célközönsége:Ifjúság (14 - 18 évesek), Felnőtt (18 éves kortól), Család
    Előadás időtartama:60 perc
    Felvonások száma:1
    Szinopszis:Letöltés
    Alkotók, közreműködők névsora:Letöltés

    Játéktér

    Milyen időszakban utaztatható az előadás?-
    Díszletszállító jármű maximális magasságaN/A
    Legnagyobb díszletelem szélessége- m
    Legnagyobb díszletelem magassága- m
    Legnagyobb díszletelem mélysége- m
    Játéktér szélesség:8 m
    Játéktér mélység:3 m
    Játéktér belmagasság: 6 m
    Színpadnyílás szélesség:N/A
    Színpadnyílás magasság:N/A
    Helyszín típusa: N/A

Ezt választom

Szeretnéd, hogy a te helyszíneden rendezzük meg ezt a darabot? Add le jelentkezésed és munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!

Jelentkezem

Aktív jelentkezéseid

    Válassz helyszínt!

    Szeretnéd, hogy a te helyszíneden rendezzük meg ezt a darabot? Add le jelentkezésed és munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!

    Még nincs helyszíned!

    Regisztrálj egy új befogadóhelyet, ahol szeretnéd, hogy megvalósuljon a darab!

    Létrehozok egyet