MESTERMUNKA címmel autentikus, tiszta forrásból merített néptánc színházi előadás jött létre a Déryné Program támogatásával. Az előadás a maga nemes egyszerűségében autentikus folklór, szívet és szemet gyönyörködtető néptánc előadás, káprázatos népviseletekben és színházi formákat tartalmazva igazi színházi élmény. Az előadás során Illyés Gyula „mestermunkája” a Puszták népe és az alkotó koreográfusok mestermunkái találkoznak. A Puszták népéből felhangzó szövegek visszarepítenek bennünket oda, ahol a paraszti kultúra létrehozta a saját remekműveit, amelyek dalban és táncban maradtak ránk. A mester koreográfusok mivel különböző, lakóhelyeken és különböző tájegységeken élnek, így ez önmagában az előadás hitelességét, változatosságát, és minden bizonnyal egészen egyedi ízét és tartalmát garantálja. Népszokások, rítusok, férfi és női táncok, titkok és szertartások, ünnephez kötődő tradíciók, vagy csak az adott tájegység táncélménye biztosítja a színek, hangulatok, életérzések változatosságát. Kicsit visszatérünk oda, ahol gyökereink vannak, az előadás puritán, egyszerű, hangulatok, az életből fakadó pillanatok összessége, amelyben a csodálatos szöveg és a tánc különleges és szívhez szóló élményt, lélekben tovább élő pillanatokat szereznek a nézőnek.
Fotók forrása: Forrás Néptáncegyüttes Független Színház
A felkért koreográfusok:
Módos MátéDebrecen Hajdúság- Hortobágy
Asztalos-Kiss ZsuzsannaNyíregyháza Nyírség
Majoros Róbert és Majorosné Szabó VeronikaSzékesfehérvár Mezőföld
Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lilibukovinai táncok Érd- Százhalombatta
Borbély Bea és Farkas MátéVajdaszentivány Erdély
Sikentáncz Szilveszter Nagydobronyi táncok Kárpátalja
Szerkesztő rendező: Fundák Kristóf és Fundák – Kaszai Lili
Együttes és művészeti igazgató: Szigetvári József
Szereplők, közreműködők:
Forrás Néptáncegyüttes Független Színház
Tarsoly Népzenekar
Zsikó ZsuzsannaJunior Príma díjas népdalénekes
Benkő Péter színművész
tánckari asszisztensek: Vuleta Patrícia, Almássy Dominika, Palagyi Szilárd
művészeti vezető: Módos Máté