Nem élhetek muzsikaszó nélkül

Déryné Társulat

Vándorszínház
  • A férfi a nő nélkül, a nő a férfi nélkül és mindkettő muzsikaszó nélkül, nem élhet.

    Emberi mivoltunk mindennapi drámája, hogy személyiségünk sérülékeny, mi meg rejteni próbáljuk azt, mindenek árán. Ahogyan történik ez Móricz Zsigmond igazán életteli karaktereivel is, Pólikával és Balázzsal, akik nyilvánvaló szerelmük ellenére egymásnak feszülnek, pattanásig nyújtják a húrt, míg az lágy megadással vissza nem simul kapcsolatuk szeretetteljes mindennapiságába. Balázs, aki nyírségi birtokos, már három napja és három éjjele ünnepelteti magát névnapja alkalmából, amit felesége, Pólika, már nem tud elviselni. Elmenekül tőle, a gőgős Zsani nénihez. Kettejük boldogságából egy bocsánatkérés hiányzik, ám a burok alatt tartott identitástudat nem engedi megtenni ezt a lépést: inkább költözik Balázs a szemközt levő kocsmába és húzatja a nótáját kifulladásig, inkább él zsörtös nénikéjével Pólika, csakhogy igazuk ne sérüljön. A bőrük alatt izzó vonzalom azonban nem nyugszik, valakinek mégis lépni kell… De ki lesz az, aki áttöri a burkot és felvállalja lelkének érzékenységét?

    Ünnepeljük az előadás által a lélek rezdüléseinek szépségét, a nyitást, a boldogságot, a nőt, a férfit, a muzsikaszót!

    Déryné Társulat: Nem élhetek muzsikaszó nélkül – TRAILER

    Szereposztás:

    Balázs, birtokos – KASZÁS MIHÁLY

    Pólika,  felesége – SZALMA LENKE m.v.

    Zsani néni – LAPIS ERIKA (Jászai Mari-díjas)

    Mina/ Veronika – SZEMERÉDI BERNADETT

    Pepi néni/ Kisvicákné– TARPAI VIKTÓRIA (Jászai Mari-díjas)

    Borcsa/ Biri – KERTÉSZ NÓRA 

    Viktor – VAJDA ZOLTÁN 

    Lajosbácsi – IVASKOVICS VIKTOR (Jászai Mari-díjas)

    István/ Gergő – JANKA BARNABÁS

    Imre – KÁRPÁTI BARNABÁS

    Gyula – HOSTYINSZKI MÁTÉ e.h.

    Mircse – HAVASI PÉTER

    Peták/ Kocsmáros – DÁNYI KRISZTIÁN

     

    Dramaturg: BERECZKI ÁGOTA        

    Díszlet: CSIKY CSABA                

    Jelmez: CS. KISS ZSUZSÁNNA

    Zene: KISS B. ÁDÁM

    Kreatív: SZABÓ ÁDÁM

    Produkciós asszisztens: MÁTÉ MARTINA, SPISÁK ISTVÁN

    Rendező: KIS DOMONKOS MÁRK

    Tovább olvasom

Vándorszínház

Vándorszínház

Ezt választom

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Jelentkezem

02

november

19:00

Tolnai Művelődési Központ (Lovarda)

Tolna, Bajcsy-Zs. u. 73/A

30

november

19:00

Erkel Ferenc Művelődési Központ

Erkel Ferenc Művelődési Központ 5700 Gyula, Béke sgt. 35.

07

november

18:00

Keller Lajos Művelődési Központ

6630 Mindszent, Szabadság tér 37

Válasszon helyszínt!

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Sajnos még nincs jóváhagyott befogadóhelye.

Amennyiben már regisztrált, várjon a helyszín jóváhagyására, de ha még nem tette meg, a profilon van rá lehetősége.

Létrehozok egyet

Még nincs helyszíne!

Regisztráljon egy új befogadóhelyet, ahol szeretné, hogy megvalósuljon a darab!

Létrehozok egyet