Tóték

Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház

Országjárás
  • A háború tombolása közepette az idilli Mátraszentannán élő Tót családhoz egy nap beállít az orosz fronton harcoló fiuk parancsnoka. Az őrnagy idegzetét súlyosan megrongálták a harctéri hónapok, ezért Tótéknál töltené kéthetes szabadságát. Ám hogy addig se tétlenkedjenek, dobozolásra kényszeríti a családot. És Tóték éjjel-nappal dobozolnak, hogy a vendég kedvében járjanak. Abban reménykednek, hogy ezzel elnyerik az őrnagy jóindulatát, ígya fiuk is kedvezményekben részesül a fronton. Tóték egyre fogyó lelkesedéssel dobozolnak, végül megölik az őrnagyot, nem is sejtve, hogy áldozatuk is, a gyilkosság is teljesen hiábavaló – és abszurd. A falu postása ugyanis nem kézbesíti ki a rossz hírt közlő leveleket, így azt sem, amiben a Tót fiú halálhíre állt.

    „1943. január 13-án a Don-kanyarban elkezdett lefelé görögni az a szikla, amellyel a magyar hadsereg sziszüphoszi sorsa elvégeztetett. Egy barátom, Cseres Tibor, aki ugyanezt megélte, kifejtette egyszer, hogy ezt a háborút magyar írónak lehetetlen megírnia. Ebbe a gondolatba nem tudtam beletörődni. Hatvanezer ember fagyott meg ott, abban az aknatűzben, a jeges szélben, a hóban. Az, hogy én élek, a valószínűségnek egészen kicsike töredéke csak.Talán ezért van az, hogy az ő telük, az ő sorsuk azóta sem hagyott megnyugodni.

    A Tóték nem róluk szól, vagy nemcsak róluk, sőt, talán egészen másról, de én írás közben mindig rájuk gondoltam. A legtöbben ülve fagytak meg, s ahogy ott ültek, márványban fagyott arccal, még most is hátamban érzem a tekintetüket” – írja Örkény a Tóték előszavában.

    Ez a gondolat a beregszászi előadás kiindulópontja is. Egyben ez teszi különlegessé Vidnyánszky Attila rendezését, amely nem egy valamikori háborúról vagy általában a háborúról szól, hanem konkrétan a második világégést idézi meg – Örkény szellemében. Ez teszi hitelessé a történetet – véli a rendező, aki a téboly ívét egészen a jelenkorig rajzolja meg: a háborús katonadalok után kommunista indulók szólnak, majd a Dallas című amerikai sorozat szignálja utal arra, hogy a pusztítás korokon átível. Csak az eszközök és a módszerek változnak.

    – A ma problémái nagyrészt ugyanazok, mint a Tóték keletkezésének idején voltak. Örkény alapkérdéseket boncolgat. Az emberi természet nem változik, és az a viszonyrendszer, melyet a darab felvázol, abszolút átültethető a mába. Ez a nagy művek, a klasszikusok sajátja – mondja Vidnyánszky Attila.

    A Tóték a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház emblematikus előadása. Sokak szerint az őrnagyot alakító Trill Zsolt alakítása minden túlzás nélkül vetekszik Latinovits Zoltánéval, aki az 1967-es ősbemutató és a Fábri Zoltán által rendezett legendás film főszereplője volt. A IX. Pécsi Országos Színházi Találkozón Trill Zsolt kapta a MASZK színész-zsűrijétől a legjobb férfi alakítás díját az Őrnagy megformálásáért.

    Fotók: Eöri Szabó Zsolt

    Szereplők:

    Őrnagy – Trill Zsolt (Jászai Mari-díjas, Érdemes – és Kiváló művész)

    Tót – Tóth László

    Tótné – Szűcs Nelli (Jászai Mari-díjas, Érdemes – és Kiváló művész)

    Ágika – Polyák Anita e.h.

    Postás – Rácz József

    Tomaji plébános – Sőtér István

    Cipriáni professzor – Ferenci Attila

    Gizi Gézáné – Béres Ildikó/ Fornosi D. Júlia

    A lajt tulajdonosa – Varga József

    Lőrincke – Szabó Imre

    Elegáns őrnagy – Ivaskovics Viktor / Szilvási Szilárd 

    Jelentős történelmi figurák: Ferenci Attila, Kristán Attila, Gál Natália

    Vass Magdolna

    Orosz Ibolya

    Orosz Melinda

    Alkotók:

    Díszlet: Olekszandr Bilozub

    Jelmeztervező: V. Csolti Klára

    Dramaturg: Kozma András

    Rendező: Vidnyánszky Attila ( Kossuth- és Jászai Mari-díjas)

     

    A Gyulai Várszínház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója.

    Tovább olvasom

Országjárás

Országjárás

Ezt választom

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Jelentkezem

Válasszon helyszínt!

Szeretné, hogy az Ön helyszínén rendezzük meg ezt a darabot? Adja le jelentkezését és munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot!

Sajnos még nincs jóváhagyott befogadóhelye.

Amennyiben már regisztrált, várjon a helyszín jóváhagyására, de ha még nem tette meg, a profilon van rá lehetősége.

Létrehozok egyet

Még nincs helyszíne!

Regisztráljon egy új befogadóhelyet, ahol szeretné, hogy megvalósuljon a darab!

Létrehozok egyet