Kis Domonkos Márk

Jászai Mari-díjas színművész

Kis Domonkos Márk színművész 2009-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem, Kerényi Imre vezette operett – musical szakán. Gyakorlatát a Vígszínházban és a Pesti Színházban töltötte, majd a Miskolci Nemzeti Színház társulatának lett tagja. Ezek mellett játszott a Budapesti Kamaraszínházban, a Budaörsi Játékszínben, valamint külföldön, több önálló és páros estet szervezett és adott kollégáival, többek között Svédországban, New Yorkban és Olaszországban. 2012-ben a Váci Dunakanyar Színház alapító igazgatójává választotta Vác Város Önkormányzatának képviselőtestülete. 2020 márciusáig töltötte be tisztségét, mely alatt kiemelt státuszt szerzett az intézmény, s a teljes körű felújítása is megvalósult. Főszervezője és megálmodója az először 2013-ban, hagyományteremtő szándékkal létrehozott VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozónak. 2016-ban rendezőként is bemutatkozott, azóta több előadást is jegyez. 2017-2018 között a Magyar Teátrumi Társaság alelnökeként tevékenykedett. Színházi és színházszervezői tevékenysége elismeréseként 2017-ben Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben, 2019-ben pedig Jászai Mari-díjban részesült. 2020-tól a Déryné Művészeti Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója.