A Déryné Program Barangoló alprogramjának első bemutatója a KOHÓ Műhely Függvények című előadása volt, amelyben kilenc pályakezdő alkotó lépett fel.

A KOHÓ Kulturális és Közművelődési Egyesület tantermi előadását 2020. október 24-én mutatták be a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban. A darabot Gyevi-Bíró Eszter rendezte és Eck Attila dramaturg segítségével alkalmazta színpadra.

Függvények olyan kérdéseket feszeget, mint hogy:

  • Merünk-e tükörbe nézni?
  • Vállaljuk-e igazán, hogy önmagunkhoz őszinteséggel fordulunk?
  • Bevalljuk és bevállaljuk-e, hogy baj van?
KOHO Egyesület: Függvények – fotó: Juhász Éva

A szakmai vélemények, fiatalkori érzetek, az addikcióval kapcsolatos írások és a saját tapasztalatok alapján kialakított, rögzített improvizációs technikával készített előadás a még mindig nem megfelelően kibeszélt, és legfőképpen a nem megfelelően ábrázolt problémákról szól. Cigi, alkohol, partik és a virtuális létezés. Csak néhány, függést okozó tényező. Mi vagy ki az oka, hogy egész életünket a folyamatos kísértés lengi át, és az állandó, kényszeres vágyakozás valami pótlék iránt? Az alkotók célja, hogy vádaskodástól mentesen képet mutassanak a 2020-as állapotokról, egy olyan problémáról, ami nemcsak a fiatalokat érinti, de talán őket veszélyezteti a leginkább.

A KOHÓ Kulturális és Közművelődési Egyesület célja művészeti, kulturális, alternatív oktatási és közművelődési projektek létrehozása. E célok országos hatáskörben való szervezése és az ezekhez tartozó rendezvények, események, találkozók lebonyolítása, színházi nevelési előadások, színjátszó csoportok és táborok létrehozása/szervezése. Az egyesület 2020-tól új társulattal működik, amelynek tagjai pályakezdő drámapedagógusok és színházi nevelési szakemberek. Az egyesület vezetője és szakmai koordinátora Gyevi-Bíró Eszter.

A KOHÓ Műhely előadása a Déryné Program Barangoló alprogramjának keretén belül valósult meg, amely fiatal előadóművészeknek és kőszínházi struktúrán kívüli alkotóközösségeknek nyújt lehetőséget és szakmai támogatást ötleteik megvalósításához. Az alprogramba bekerült alkotók nemcsak anyagi támogatást, hanem projektenként egy mentort, valamint igény szerint próbahelyszínt is kapnak.

Függvények
Rendező: Gyevi Bíró Eszter
Író, dramaturg: Eck Attila
Szereposztás:
CSEKE Bencsik Balázs
JÁZMIN: Danka Márta Mária
BALÁZS: Őszi Balázs
ANNA: Árpási Rebeka Anna
BOLDIZSÁR: Keszte Bálint
ZSÓFI: Darabos Petra
EMESE: Nagy Krisztina
ZSOCA: Fekete Balázs
KARA: Russa Karina

forrás: https://papageno.hu/featured/2021/01/bevallaljuk-e-hogy-baj-van-a-fuggosegekrol-keszult-eloadas-a-deryne-programban/