A Barangoló Előadásműhely mentorprogram szakmai támogatásával valósult meg Molière Tartuffe című darabja, amely május 21-én debütált a Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházában. A produkció rendezőjével, Dózsa Zoltán Lászlóval beszélgettünk a klasszikus színházi formanyelvről, a darab időtálló emberi kérdéseiről, valamint arról, miért lehet ma is különösen aktuális Molière műve.
Miért éppen a Tartuffe-öt választotta? Mi az aktualitása ma ennek a több mint 300 évvel ezelőtt írt műnek?
A Tartuffe mindig aktuális darab volt. Az emberi hiszékenységről, a becsapásról, a manipulációról szól. Ma is nap mint nap hallunk történeteket arról, hogyan fosztanak ki embereket különböző módszerekkel – pénzzel, hatalommal vagy éppen hamis tekintéllyel visszaélve.
A darabban egy egész család kerül veszélybe azért, mert valaki ügyesen kihasználja a bizalmat és az emberi gyengeségeket. Számomra ez egy mindenkori figyelmeztetés arra, hogy vigyázzunk az értékeinkre, a kapcsolatainkra, a családunkra.
Közben pedig nagyon izgalmas emberi dráma is. Az különösen érdekes, hogyan buknak el a család vezető figurái, és hogyan válnak a háttérben lévő szereplők a történet valódi mozgatóivá. Molière elképesztő színházi érzékkel építette fel ezeket a karaktereket. Olyan összetett figurákat ír, amelyeket leginkább Shakespeare világához tudnék hasonlítani.
Miért erre a térre esett a választás?
A Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházának művészeti tanácsadójaként eleve nagyon közel áll hozzám ez a tér. Maga a helyszín inspirálta az előadás gondolkodásmódját is.
A barokk színházi kulisszarendszer, az egész miliő, a tér történelmi atmoszférája rendkívül jól illeszkedik Molière világához. Bár a kastély valamivel későbbi korszakból származik, mégis nagyon erős kapcsolatot érzek közte és a darab között.
Ma sok klasszikus művet teljesen új környezetbe helyeznek, ami természetesen egy legitim színházi forma. Én viszont azt látom, hogy van egy olyan közönségréteg, amely vágyik arra, hogy klasszikus műveket klasszikus közegben lásson. Talán most egy kicsit alulértékelt lett ez a fajta színházi nyelv, pedig nagyon erős hatása tud lenni.
A jelmezek is korhűek lettek. Ez tudatos rendezői döntés volt?
Igen, egyértelműen összefügg a térrel és az előadás egész vizuális világával.
A színházban sokféle út vezethet ugyanahhoz a csúcshoz. Egy stúdiótérben egészen más megoldások működnek jól, mint egy ilyen történelmi környezetben. Itt természetesnek érzem, hogy a jelmezek, a látvány és a játékstílus is kapcsolódjon ehhez a közeghez.
A néző nemcsak a fülével hallgat, hanem a szemével is „nézi” az előadást. Ha a helyszín, a jelmez és a történet egységet alkot, az különleges színházi élményt adhat.
Mit szeretett volna, hogy a nézők hazavigyenek az előadásból?
Azt, hogy őrízzenek meg magukban valamit abból az emberi igazságból, amit Molière megfogalmazott.
Számomra a színház nem pusztán kikapcsolódás. Inkább bekapcsolódás – egy gondolati, érzelmi és emberi folyamatba. A jó színház szerintem képes arra, hogy az ember valamit felismerjen önmagáról vagy a világról.
Persze fontos a humor és az élmény is, de azt reméltem, hogy a nézők nemcsak jól érzik magukat, hanem gondolkodnak is azon, amit láttak. Hogy visznek magukkal valamit az előadásból.
Kik alkotják az előadás csapatát?
A címszerepet Pindroch Csaba alakítja, Elmirát Verebes Linda játssza, Orgon szerepében Bozsó Péter látható. Orgon édesanyját Juhász Róza formálja meg, Mariane szerepében Tóth Petra, Damis szerepében Székely Dani lép színpadra. Cléante karakterét Szabó András, Lojális urat Fodor Ákos alakítja, Dorine szerepében pedig Böcker Fruzsina látható.
Nagyon izgalmas számomra, hogy fiatal és tapasztalt színészek dolgoznak együtt ebben az előadásban. Egy társulatnak idő kell, mire igazán összeáll, de a próbafolyamat végére valódi közös gondolkodás alakult ki közöttünk.
Mit jelentett a produkció számára, hogy a Barangoló Előadásműhely mentorprogram keretében valósult meg?
Óriási segítséget jelentett. A támogatás nélkül ez az előadás jelen formájában nem tudott volna létrejönni.
Nagyon fontos volt számunkra az a szakmai támogatás és nyitottság, amellyel a program végigkísérte a munkát. Ezek a mentorprogramok nemcsak anyagi szempontból lényegesek, hanem azért is, mert valódi alkotói biztonságot tudnak adni.
A Barangoló olyan szakmai közeget teremtett, amelyben elmélyült alkotói munka jöhetett létre, és amely hosszabb távon is segítheti az előadás életét.
Elképzelhető, hogy az előadás később más helyszínekre is eljut?
Ez egy nagyon érdekes kérdés, mert az előadás erősen erre a térre épül. A barokk kulisszarendszer a kastély adottsága, ezt nem lehet egyszerűen utaztatni.
De a színház lényege éppen az, hogy minden helyzetre lehet kreatív megoldást találni. Ha lesz rá igény és lehetőség, akkor természetesen el lehet gondolkodni azon, hogyan lehetne más közegre adaptálni az előadást. Ez azonban már egy új színházi gondolkodást igényelne.
A színházban mindenből lehet előnyt kovácsolni – ha van hozzá fantázia.