Színházi Világnap 2022 – a Déryné Program eseménysorozattal készül

A Színházi Világnapot március 27-én ünnepeljük, ugyanis 1957-ben ezen a napon volt a Nemzetek Színházának évadnyitója Párizsban. 1961-től kezdődően, a színházi szakma minden évben megemlékezik e jeles napról, a Déryné Program 2022-ben egyetlen nap helyett, egy egész eseménysorozattal készül.

A Színházi Világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt. A Déryné Program az alábbi programokkal, eseményekkel tiszteleg e jeles nap előtt.

„SZÍNHÁZ MINDENKINEK” KONFERENCIA

A Déryné Program kezdeményezésére, március 23-án első alkalommal kerül megrendezésre a „Színház mindenkinek” konferencia. A szakmai fórumnak Lakitelek, a Nemzeti Művelődési Intézet ad otthont.

A rendezvény a Déryné Program és a befogadó települések, intézmények közművelődési munkatársainak összejövetele. Az eseményt megnyitja Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár, Závogyán Magdolna, az NMI ügyvezetője, valamint Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója.

Az előadók között szerepel Szedlacsek Emília, Kis Domonkos Márk, a Déryné Program projektvezetői: Kolti Helga a Vándorszínház alprogram, Hajdu Márk az Országjárás alprogram és Resetár Dániel a Barangoló alprogram képviseletében, Szabó Ádám, kommunikációs és marketing szakértő, valamint Szvatek Péter, a Déryné Program műszaki igazgatója.

A „Színház mindenkinek” elnevezésű missziót követve célunk, hogy a kölcsönös tapasztalatcserén és a problémák megvitatásán keresztül hatékony szakmai támogatást nyújtsunk partnereinknek.

DÉRYNÉ FESZTIVÁL SAJTÓESEMÉNY

A Déryné Program 2021-ben hívta életre a Déryné Fesztivált Sátoraljaújhelyen, amely mindjárt az első évében rendkívül pozitív fogadtatásban részesült, az öt nap alatt több, mint 2 500 látogatót vonzott. 9 helyszínen több, mint 30 ingyenes, kulturális programmal, színházi előadásokkal, koncertekkel és családi programokkal várta az érdeklődőket. 2022-ben július 20. és 24. között immáron második alkalommal kerül megrendezésre az esemény.

Március 24-én egy sajtótájékoztató keretén belül ismertetjük a fesztivál idei színes programkínálatát Sátoraljaújhelyen. A sajtóesemény résztvevője lesz Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója, Halász János képviselő, a fesztivál fővédnöke, Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely polgármestere, valamint Dánielfy Gergő a Déryné Társulat tagja, színművész, zenész.

DRÁMAÍRÓI MŰHELY EREDMÉNYHIRDETÉS

A Barangoló alprogram kiterjesztve működését, elindította drámaírói műhelyét, amelyre február 28-ig lehetett jelentkezni. A felhívásra olyan pályakezdő drámaírók jelentkezését várták, akikről a szűkebb környezete már megállapította, hogy tehetséges tollforgató, viszont munkásságuk még nem került nagyobb nyilvánosság elé.

Rendkívül nagy számú, összesen 49 jelentkezés érkezett be. Az előszűrést követően a héten kerül sor a személyes mentori találkozóra, melynek során kiválasztják azokat a jelentkezőket, akiket érdemesnek tartanak a műhelybe való bekerülésre, valamint az eredményhirdetésre is sor kerül március 27-én.

A programba bekerült írók munkáját személyenként egy mentor kíséri végig a 8 hónapot felölelő munkafolyamat alatt, amelynek során megszületik a drámatervezetből egy egész estés dráma. A Szakmai Bizottság és a Mentorok javaslata alapján a Drámaírói Műhely keretében megszületett alkotásokat a Déryné Program és partnerei felolvasó- vagy hagyományos színházi formában később bemutathatják.

PREMIER: SÜTŐ ANDRÁS: BALKÁNI GERLE – Menyegzőnek színe és fonákja

Lakodalmi mulatságtól zeng a kis erdélyi falu, boldog a szerelmes pár, büszke az örömanya… vagy mégsem? Legalábbis a menyasszony húga, a kamaszlány Zsófika nagyon nem így látja. Egyre több furcsaság és titok derül ki az ifjú párról, és a hangos ünnepség, hagyományaival együtt, kezd egyre kínosabbá válni. Egy ponton túl aztán kipukkad a látszatbuborék, és felszínre kerül a valóság.

Március 26-án mutatja be a Déryné Társulat Sütő András: Balkáni gerle című színművét. A premierre a Déryné Központban kerül sor, majd másnap, március 27-én a Színházi Világnapon is megtekinthető lesz az előadás, amelyre jegyek még korlátozott számban kaphatóak ITT.

Igaz szerelemről, generációk közt feszülő családi titkokról és régimódi falusi hagyományokról szól Sütő András darabja. De legfőképpen arról, hogy mennyire nem érdemes mások elvárásai szerint élni az életünket.

Szereposztás:
SCHULLER MEDÁRD: Ivaskovics Viktor
ELLA: Losonczi Kata
AMARILLA: Vas Judit Gigi
ZSÓFIKA: Gulyás Gabriella
SCHULLER MÓZES: Széplaky Géza
MARGIT: Tarpai Viktória (Jászai Mari-díjas)
BENDEGÚZ (LAJOSHÁZI): Janka Barnabás
CIPRIÁN: Havasi Péter
DEMETER: Turi Bálint
POLGÁRMESTER: Dányi Krisztián
KÉMELHÁRÍTÓ TISZT: Horváth Márk
RUPI PRÍMÁS: Habodász István
ZENÉS CIGÁNY BANDA: Szemerédi Bernadett, Turi Bálint, Dányi Krisztián, Kárpáti Barnabás, Horváth Márk

ZENEI MUNKATÁRS: Szemerédi Bernadett

MOZGÁS: Kárpáti Barnabás

RENDEZŐ: BERETTYÁN NÁNDOR (Jászai Mari-díjas)

Színház mindenkinek!