2022 januárjában a Déryné Program Barangoló alprogramja kiterjesztve működését, elindítja drámaírói műhelyét, amelyre január 22. és február 28. között lehet beadni a jelentkezést.

A műhely célja, hogy olyan fiatal vagy pályakezdő drámaíróknak adjon lehetőséget a kibontakozásra, akikről a szűkebb környezete már megállapította, hogy tehetséges tollforgató, viszont a munkássága még nem került nagyobb nyilvánosság elé.

 

„A Barangoló Drámaírói Műhely legfontosabb célja egy új drámaíró nemzedék tehetségeinek felkutatása és helyzetbe hozása.” – fogalmazta meg a Déryné Program küldetését Kis Domonkos Márk igazgató.

A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI

A programra magyar állampolgársággal és magyarországi lakcímmel lehet jelentkezni. Olyan drámatervvel, és annak legalább egy megírt jelenetével várjuk a nevezéseket, amellyel az aspiráns korábban még nem vett részt sikeresen drámaíró pályázaton vagy ösztöndíjon. Jelentkezni a deryneprogram.hu oldalon, a regisztrációt követően lehet.

A műhely évente maximum 3 drámatervet fogad be.

A MŰHELYMUNKA MENETE

A sikeres jelentkezést követően a résztvevő írók a 8 hónapos műhelymunka során egy mentor vezetésével jutnak el egy egész estés magyar nyelvű dráma megírásáig. A havi rendszerességű találkozók alkalmával, a mentorok szakmai iránymutatásával és segítségével kerülnek kidolgozásra az adott jelenetek, hogy a 8 hónapot felölelő munkafolyamat végeztével megszülethessen a mű.

A Déryné Program a Barangoló alprogramon keresztül az alkotói munkafolyamathoz biztosít személyenként egy Mentort, valamint minden hónapban bruttó 145 000 Ft írói hozzájárulást a műhely ideje alatt.

A műhely mentorai: Kulcsár Edit, Kozma András és Lukácsy György, a Nemzeti Színház elismert munkatársai.

A DRÁMA UTÓÉLETE

A Drámaírói Műhely keretében megszületett alkotásokat a Barangoló alprogram felajánlhatja az eddigi sikeres partnereinek megvalósításra, valamint a Déryné Program antológia formájában megjelentetheti. A Szakmai Bizottság és a Mentorok javaslatára a legnívósabb pályaművet a Déryné Társulat is bemutathatja felolvasó- vagy hagyományos színházi formában.

„Más drámaírói felhívásokkal szemben a Drámaírói Műhely egyedülálló lehetőséget kínál a fiatal íróknak, hiszen amellett, hogy elkészíthetik az első, egész estés drámájukat, munkásságukat a színházi szakma szélesebb körben is megismerheti. Ezenfelül a legjobban sikerült írások dramatizált formában a közönség előtt is bemutatkozhatnak.” – emelte ki Resetár Dániel, a Barangoló alprogram projektvezetője.

A részletes felhívás és további információ ITT érhető el.