Január 25-ig lehet jelentkezni a BARANGOLÓ alprogramba

Bábjáték, táncszínházi előadás, zenés színház, vagy prózai alkotás? Színjáték, komédia, vagy dráma? Egy történet, amelynek színpadon a helye? Üzenet, mely képes megszólítani a fiatalokat? Pályakezdő rendezők, alkotóközösségek jelentkezését várjuk január 25-ig a Barangoló alprogramba.

A Déryné Program által életre hívott előadáslétrehozási, mentori program célja, hogy lehetőséget és szakmai támogatást nyújtson pályájuk elején lévő előadóművészeknek, fiatal – kőszínházi struktúrán kívüli – művészeti társulatoknak, alkotóközösségeknek ötleteik megvalósításához.

A középiskolás korosztálynak szóló, könnyen utaztatható, klasszikus vagy kortárs magyar szerző művével lehet részt venni a programban. Bármilyen szervezet jelentkezhet, akár egyszerre több előadástervvel, valamint sikeres megvalósítás után újra részt vehet a programban.

Jelentkezni egy szereposztást is tartalmazó rendezői koncepcióval és költségtervvel, a regisztrációt követően ITT lehet!

A sikeres jelentkezést követően a próbafolyamat alatti költségeket és igény szerint a próbatermet a Déryné Program biztosítja, valamint egy mentor segíti az előadástervek megvalósítását.

Mentorok: Bakos-Kiss Gábor (Jászai Mari-díjas színművész), Kozma András (Hevesi Sándor-díjas dramaturg-műfordító), Kulcsár Edit (dramaturg, kulturális menedzser), Lukácsy György (szerkesztő, filmkritikus), Resetár Dániel (színész, drámajáték-vezető, a martonvásári MASZK egyesület elnöke)

A Barangoló alprogram keretében megvalósuló produkcióknak kiemelt lehetősége van bekerülni az Országjárásés a Vándorszínház alprogramokba.

„Műfaját tekintve rendkívül sokszínű és izgalmas produkciók jöttek létre a Barangoló alprogramnak köszönhetően. Nagy öröm, hogy a szakmai bizottság nemrég négy előadást is beválasztott az Országjárás alprogramba, ez által szélesebb közönség előtt is bemutatkozhatnak a pályakezdő művészek, társulatok.„ –  emelte ki Resetár Dániel mentor, a Barangoló alprogram projektvezetője.

További információ és kérdés esetén a produkciosreferens@deryneprogram.hu e-mail címen kérhető.