50. alkalommal került bemutatásra október 12-én, kedden a Déryné Társulat János vitéz című produkciója. A jubileum alkalmából Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója is ellátogatott Tapolcára, ahol az előadás után a társulat játékkal és meglepetéssel is készült.

A Berettyán Nándor által rendezett produkció premierje 2020. augusztus 8-án volt Sátoraljaújhelyen. Az azóta eltelt, kicsivel több mint egy év alatt, a Vándorszínház alprogramban utaztatott produkciót nagy sikerrel játszotta a társulat. Petőfi Sándor klasszikusát az ország számos településére sikerült elvinni, több mint 7 000 néző tekinthette meg, köztük az Erzsébet Táborokban is nagy népszerűségnek örvendett a gyermekek körében.

Ahogy Szerb Antal írta Petőfi remekművéről: ”A János vitéz az, amit az ember szeretne odaajándékozni külföldi ismerőseinek, hogy megérezzék a magyar népjelleg melegségét, humorát, semmihez sem fogható báját, hogy megérezzék a magyar szívverését. Ebben a műben csodálatosan együtt van a magyar föld valósága és a magyar lélek álma.” A Déryné Program küldetésének megfelelően ezen értékeket kívánja minél több emberhez eljuttatni.

„Nagy öröm, hogy a János vitézzel ilyen szép kerek számhoz érkeztünk, és most együtt tudjuk ünnepelni az 50. jubileumi előadást. Nagy visszaigazolás ez számunkra mind a befogadó településektől, mind a közönség részéről. Munkánk során a legnagyobb motivációt a közönség elismerése jelenti és azok a pillanatok, amilyen a mostani is, hogy 228 mosolygó szempár tekint vissza ránk, örökre bevésődnek az emlékezetünkbe.

Köszönjük, hogy együtt ünnepelhetjük ezt a kiemelkedő alkalmat és köszönöm a társulatnak, hogy 50. alkalommal is változatlan lelkesedéssel, odaadással és szakmai felkészültséggel állnak a színpadon.” – mondta Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója.

A Déryné Társulat rendhagyó formában, bő egy óra leforgása alatt mutatja be Petőfi Sándor halhatatlan klasszikusát. Az előadás nem csupán az iskoláskorúak, hanem az egész család számára maradandó élményt nyújt lendületes, fiatalos játékmódjával.

Szereposztás:

Jancsi – HORVÁTH MÁRK

Iluska – VAS JUDIT GIGI

Boszorkány – LOSONCZI KATA

Huszárkapitány – JANKA BARNABÁS

Francia király – IVASKOVICS VIKTOR

Francia királylány – TARPAI VIKTÓRIA

Zsiványvezér, huszár – SZÉPLAKY GÉZA

Gazda, zsivány, huszár – TURI BÁLINT

Gazdaasszony, magyar lány, francia lány – SZEMERÉDI BERNADETT

Öreg halász, zsivány, huszár – DÁNYI KRISZTIÁN

Török vezér, zsivány – HABODÁSZ ISTVÁN

Zsivány, huszár, török – HAVASI PÉTER

Szerecsen király, magyar lány, francia lány – GULYÁS GABRIELLA

Zsivány, huszár, török – KÁRPÁTI BARNABÁS

Jelmez – GYÖNGYÖSI RENÁTA

RENDEZŐ – BERETTYÁN NÁNDOR